El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Otthon felejtette a pilóta az útlevelét, vissza kellett fordulnia a United Airlines sanghaji járatának

2025. március 25. – 05:51

Másolás

Vágólapra másolva

525

A United Airlines Los Angelesből Kínába tartó gépének a hétvégén vissza kellett fordulnia, miután kiderült, hogy az egyik pilótának nem volt útlevele – írja a CNN a légitársaság nyilatkozata alapján.

Az eset még szombaton történt. A Boeing 787-es a Los Angeles-i repülőtérről szállt fel, fedélzeten 257 utassal és 13 fős személyzettel. A gép a Csendes-óceán felett, Shanghaj felé repült. Két órával később azonban visszafordult, és San Francisco felé vette az irányt, ahol délután 5 óra körül landolt.

„A pilótánál nem volt nála az útlevele” – írja a légitársaság közleményében. Ezért új személyzetet szerveztek, és még aznap este elrepültek Shanghajba. A közlemény szerint „az új személyzet este 9 óra körül szállt fel, és körülbelül hat órával a menetrendhez képest késve landolt Sanghajban. Az utasok étkezési utalványokat és kártérítést kaptak”.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!