Ferenc pápa életveszélyben volt február végén, de az orvosok nem adták fel a küzdelmet
„Választanunk kellett: vagy megállunk és elengedjük őt, vagy próbálkozunk tovább minden lehetséges gyógyszerrel és kezeléssel, ami akár több szerv károsodásával is járhat. Végül az utóbbi mellett döntöttünk” – mondta Sergio Alfieri, a Ferenc pápát kezelő orvos a Corriere Roma nevű olasz lapnak adott interjújában.
Február 28-a volt a legnehezebb nap abban a több mint egy hónapig tartó időszakban, amikor Ferenc pápa kórházban volt, mivel kétoldali tüdőgyulladással kezelték. A helyzet azon az estén rendkívül súlyos lett, a pápa orvosa, Alfieri szerint az egyházfő állapota életveszélyes volt.
„Mindannyian tisztában voltunk azzal, hogy a helyzete tovább romlott, és fennállt a veszélye annak, hogy nem éli túl”
– mondta az orvos. Hozzátette, hogy a pápa mindig mindent felfogott: „Azt hiszem, a tudatossága volt az is, ami életben tartotta.” Emellett a pápa humorérzéke sem tűnt el, Alfieri azt mondta, még a nehezebb percekben is volt, hogy tudott viccelni, és ő maga is igyekezett orvosaiban tartani a lelket.
Arra a kérdésre, hogy a pápa tudott-e róla, hogy majdnem meghalt, Alfieri igennel felelt. Az orvos elmondta, hogy Ferenc pápa saját maga dönt a kezeléséről, de személyes ápolóját, Massimiliano Strappettit is felruházta a döntés jogával. Sergio Alfieri szerint a pápa arra kérte őket, hogy mindent tegyenek meg, ezért így is tettek.

A katolikus egyházfő vasárnap mutatkozott először nyilvánosan a több mint egy hónapig tartó kórházi kezelése után. A 88 éves Ferenc pápát aznap kiengedték a kórházból, de az orvosok szerint még legalább két hónap pihenésre lesz szüksége a Vatikánban.