Zelenszkij levélben üzente meg Trumpnak: készen áll újra tárgyalni
2025. március 5. – 07:15
Ukrajna készen áll a tárgyalásra annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a tartós békéhez – idézi Donald Trumpot az MTI. Az amerikai elnök washingtoni idő szerint kedden késő este a kongresszus két háza előtt tartott beszédében mondta el: Volodimir Zelenszkij levélben írt neki arról, hogy kész a tárgyalások folytatására.
„Senki sem akarja jobban a békét, mint az ukránok. Én és munkatársaim készen állunk, hogy közösen dolgozzunk Trump elnök határozott vezetése alatt, hogy eljussunk egy tartós békéhez. Igazán értékeljük Amerika segítségét Ukrajna szuverenitásának és függetlenségének fenntartásában” – idézte Zelenszkij levelét Donald Trump.
„Értékelem, hogy elküldte a levelet” – tette hozzá az amerikai elnök. Donald Trump azt is mondta, hogy az ukrán fél arról tájékoztatta: bármikor kész aláírni az Egyesült Államokkal kidolgozott gazdasági partnerségről szóló megállapodást.
Az elnök egyben arról is beszámolt, hogy orosz részről határozott jelzést kapott: Moszkva „készen áll a békére”. „Itt az idő arra, hogy lezárjuk az esztelen háborút, és annak érdekében, hogy véget vessünk a háborúnak, mindkét oldallal beszélni kell” – fogalmazott az amerikai elnök.
A két vezető múlt pénteken találkozott utoljára, az újságírók előtt lejátszott szócsatába fulladt tárgyalás eredeti célja az lett volna, hogy a két ország vezetője aláírja az ukrán ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást, ami Trump béketervének fontos eleme. Trump, alelnöke, J. D. Vance és Zelenszkij vitája után az ukrán elnöknek valódi tárgyalások és a már kidolgozott szerződés aláírása nélkül, azonnal távoznia kellett a Fehér Házból. Hogy ez miért jó a Kremlnek, arról itt írtunk hosszan
Minden fontos információ az orosz-ukrán háborúról egy helyen.
Közvetítések, helyszíni tudósítások, összefoglalók, elemzések.