Lech Wałęsa a lengyel kommunista rezsimhez hasonlította Trump tárgyalását Zelenszkijjel
„Iszonyattal és undorral figyeltük a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folyt beszélgetését”
– írta levelében Lech Wałęsa Nobel-békedíjas lengyel politikus, Lengyelország korábbi elnöke Donald Trumpnak. A levelet 38-an írták még alá, olyanok, akik politikai foglyok voltak a lengyel kommunista rezsim alatt. Az aláírók elítélték Trumpék Zelenszkijjel és Ukrajnával szembeni viselkedését.
A levél Volodimir Zelenszkij pénteki amerikai tárgyalására reagált. A tárgyalás eredeti célja az lett volna, hogy a két ország vezetője aláírja az ukrán ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást, ami Trump béketervének fontos eleme. Sosem látott jelenettel fulladt kudarcba a Fehér Ház Ovális Irodájában az ukrán elnök találkozója Donald Trumppal és J. D. Vance alelnökkel. A kapcsolatok megerősítését célzó tárgyalások előtti formális beszélgetésből a sajtó előtt zajló veszekedés lett, ami után az ukrán elnöknek valódi tárgyalások és a már kidolgozott szerződés aláírása nélkül, azonnal távoznia kellett a Fehér Házból. Hogy ez miért jó a Kremlnek, arról itt írtunk hosszan.
„Elborzaszt, ahogyan az Ovális Irodában megjelenő hangulat arra emlékeztetett, amelyet a Biztonsági Szolgálat (a lengyel kommunista titkosrendőrség) kihallgatásaiból és a kommunista bíróságok tárgyalásairól jól ismerünk.”
– írta Wałęsa, aki arra is kitért, hogy a teljhatalmú kommunista politikai rendőrség is „elmagyarázta nekünk, hogy náluk van minden kártya, nekünk pedig egy sincs”. A levél által idézett mondat Donald Trumptól is elhangzott az ukrán elnök felé. „Azt követelték, hogy fejezzük be tevékenységünket, mert ártatlan emberek ezrei szenvednek miattunk” – emelték ki az aláírók a másik párhuzamot.
A levélben az aláírók felidézték Ronald Reagan amerikai elnök szerepét az antikommunista ellenzék támogatásában, így a Szovjetunió összeomlásában. „A 20. század azt mutatja nekünk, hogy valahányszor távol akart maradni az Egyesült Államok a demokratikus értékektől és az európai szövetségesektől, végül mindig magára jelentett fenyegetést.”
A levél kitér arra is, hogy sértőnek tartják az Egyesült Államok köszönetnyilvánítási követeléseit, mert „hálát kell adnunk azoknak a hős ukrán katonáknak, akik vérüket ontották a szabad világ értékeinek megvédéséért”.
„Elnök úr, az anyagi (katonai és pénzügyi) segítség nem vethető össze az Ukrajna, Európa és az egész szabad világ függetlensége és szabadsága nevében kiontott vérrel. Számunkra, a szovjet Oroszországot szolgáló kommunista rezsim egykori politikai foglyai számára ez nyilvánvaló”.
A levélben felszólították az Egyesült Államokat, hogy tartsák tiszteletben azokat a garanciákat (például az 1994-es budapesti memorandumot), amelyek vállalták Ukrajna határainak sérthetetlenségét. Ezeket az aláírók szerint nem lehet gazdasági csereként kezelni.
Lech Wałęsa az 1980-as években a Szolidaritás szakszervezet első vezetője volt. A csoporttal tiltakoztak a lengyel kommunista rezsim ellen, amely végül hozzájárult annak bukásához is. 1983-ban Nobel-békedíjat kapott, 1990-ben a kommunizmus bukása után Lengyelország első demokratikusan megválasztott elnöke lett. 2017-ben, amikor Trump első elnöksége alatt Lengyelországba látogatott, Trump is kifejezte örömét, hogy találkozhat a volt elnökkel.
2013-ban Orbán Viktor miniszterelnökként köszöntötte fel Wałęsát Magyarország minden polgárának nevében. A levélben azt írta, „nem lehet könnyű élő legendaként létezni a világban”, és most előtte szeretne tisztelegni. Orbán Viktor köszönetét fejezte ki Wałęsának azért, hogy egész életével példát mutatott emberségből, empátiából és szabadságszeretetből.
„Ön a kommunista diktatúra utáni demokratikus Európa lelkiismerete, aki soha sehol nem hagyja szó nélkül az igazságtalanságot és a szabadságjogok korlátozását” – írta ekkor Orbán Viktor.