Zelenszkij már hajlandó lenne területet is cserélni Oroszországgal

Az Ukrajna elleni orosz invázió közelgő harmadik évfordulója előtt pár nappal interjú jelent meg a Guardianen Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Ebben kiemelte, hiába mondják európai politikusok, Amerika kihátrálásával Európa nem tudna kellő biztonsági garanciát nyújtani Ukrajnának. Arról is beszélt, hogy „az erő pozíciójából” akar tárgyalni Vlagyimir Putyin Oroszországával, illetve hogy gyümölcsöző megállapodásokat kötne amerikai cégekkel az újjáépítésről.
A Guardian megjegyzi, Zelenszkij a hétvégén Münchenbe utazik, ahol a biztonságpolitikai konferencián találkozhat az ukrán üggyel nem kifejezetten szimpatizáló amerikai alelnökkel, J. D. Vance-szel. Az interjúban az ukrán elnök azt mondta, a Donald Trump elnökkel való találkozót még egyeztetik, semmi sincs lefixálva. Trump nemrég azt mondta, lehet, hogy egy nap Ukrajna orosz lesz, lehet, hogy nem, de szeretné visszakapni az ott elköltött amerikai pénzt. Zelenszkij ezért dobhatta be az újjáépítést, valamint az ukrajnai ásványkincsek (urán, titán, ritkaföldfémek) amerikai kitermelését.
Később konkretizálta egy példával, miért nélkülözhetetlen az amerikai segítség: az amerikai Patriot-rakétarendszer az egyetlen szerinte, ami mindenféle rakéta ellen védelmet nyújt. Szóba került még Trump telefonbeszélgetése Putyinnal, ami az ukrán államfő szerint Trump személyes döntése – ahogy az is, nem árul el béketervéről részleteket. Az ukrajnai humanitárius programokat érintő USAid-befagyasztásról azt mondta, ha így marad, meglelik a módját, hogy megoldják a helyzetet.
Emmanuel Macron ötletéről egy békeszerződés utáni európai békefenntartó erőről azt mondta Zelenszkij, 100-150 ezer katonával ez működhetne. Hozzátette, „még így sem lennénk ugyanazon a szinten a csapatokkal, mint az orosz hadsereg, ami szemben áll velünk”. Az oroszok viszont egy harcképes európai haderő Ukrajnába vezénylésébe nem mennének bele, könnyű fegyverzetű békefenntartók pedig Zelenszkij szerint nem érnének semmit, az ENSZ kéksisakosai sem segítettek sohasem a történelemben.
Zelenszkij jelezte még, hajlandó lenne az oroszokkal területeket is cserélni
– utalva a kurszki térség nyár óta tartó ukrán megszállására. Hogy mely területet kérné cserébe Putyintól, arra nem tért ki, „minden területünk fontos, nincs prioritás”. Arra is rákérdezett a Guardian, Joe Biden elnökségére visszatekintve elegendőnek tartja-e Zelenszkij az amerikai segítséget. Az ukrán elnök annyi kritikát tett, hogy Amerika önbizalomhiánya önbizalmat adott az oroszoknak.
További fontos hírek az orosz-ukrán konfliktusról:
- A Facebookra posztolta ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, miniszterhelyettese, hogy már negyedszer jár Kijevben a háború kitörése óta. Elmondása szerint tárgyalni érkezett Zelenszkij elnök hivatalába. „Magyarország mindig mindent megtett a jó kapcsolatokért, de nem hagyhatjuk szó nélkül, ha hátba támadnak. Nekünk mindig a magyar érdek a legfontosabb!” – írta, utalva arra a még mindig nem bizonyított kormányzati állításra, miszerint az ukrán kormányzat pénzéből indít a magyar független sajtó lejáratókampányt Orbán Viktor ellen. (Facebook)
- Szerda hajnalban orosz rakétatámadás érte Kijevet, amiben egy ember életét vesztette, és többen megsérültek. A sebesültek közt van egy kilencéves kislány is Vitalij Klicskó polgármester szerint. Az ukrán hadsereg szerint az oroszok hét kilőtt ballisztikus rakétájából hatot semlegesítettek, az oroszok emellett 71 drónt is indítottak. Krivij Rih városát is támadás érte, lakóépületekben esett kár. (BBC News)