Panamába utazott az amerikai külügyminiszter, hogy megszerezze a csatornát

988

Panamába utazott első hivatalos külföldi útján Marco Rubio, Donald Trump új kormányának nemrég kinevezett külügyminisztere. Az utazás legfontosabb célja, hogy tárgyalásokat folytasson a panamai kormánnyal, illetve José Raúl Mulino elnökkel arról, hogy az Egyesült Államok átvenné a nemzetközi hajóforgalom egyik kulcsfontosságú pontjának számító Panama-csatornát. Rubiót tüntetők fogadták Panamavárosban.

Trump már a beiktatása előtt sokat beszélt arról, hogy meg akarja szerezni a stratégiailag szuperfontos Panama-csatornát, „mielőtt az rossz kezekbe kerülne”. Ez alatt vélhetően azt értette, hogy a csatorna üzemeltetésében részt vesznek hongkongi cégek, amit az elnök kínai fenyegetésként értékel. Trump azt is sérelmezi, hogy Panama szerinte nevetségesen magas díjakat kér az amerikaiaktól a csatorna használatáért.

Rubio most megismételte az elnök kijelentéseit, hogy a csatorna megszerzése abszolút komoly, és nagyon fontos az USA számára, és az – bár úgy tűnik, mintha egy szuverén országtól szeretnék elvenni a gazdaságuk egyik alappillérének számító infrastruktúrát – teljesen jogos követelés. A panamai elnök válaszul ismét azt mondta, amit eddig: szó sem lehet a csatorna átadásáról, az a panamaiaké, és még csak tárgyalni sem hajlandó az egészről. Amikor legutóbb egy latin-amerikai ország hasonlóan befeszült Trump akciói nyomán (ez Kolumbia volt, amikor nem hagyta leszállni az USA-ból érkező, illegális bevándorlókat deportáló repülőket), az amerikai elnök brutális vámokkal fenyegette meg az országot, és ezzel sikeresen meg is törte az ellenállást.

A Panama-csatornára azért formál jogot Trump, mert azt az 1900-as évek elején az amerikaiak építették, majd sokáig Panamával közösen tartották fenn és igazgatták. Végül 1999-ben adták át teljes egészében Panamának, ami Trump szerint felelőtlenség volt, és Amerika érdekeivel ellentétes.

Rubio a panamai tárgyalások mellett Salvadort, Guatemalát és Costa Ricát ejti útba első hivatalos körútján, ahol elsősorban a bevándorlással, illetve az illegális latin-amerikai bevándorlók deportálásáról és azok visszafogadásáról fog tárgyalni a helyi kormányokkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!