Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

Norvégia lefoglalt egy orosz legénységű hajót, mert a gyanú szerint elvágtak egy tenger alatti kábelt

2025. január 31. – 22:19

Másolás

Vágólapra másolva

426

A norvég rendőrség lefoglalt egy norvég hajót, aminek a legénysége kizárólag oroszokból állt – írja a Reuters. A gyanú szerint hajó legénysége részt vett egy távközlési kábel megrongálásában a Balti-tengeren.

A Silver Dania teherhajót a lett hatóságok kérésére, a norvég parti őrség segítségével foglalták le. „A gyanú szerint a hajó súlyos károkat okozott egy kábelben a Balti-tengeren Lettország és Svédország között” – áll a rendőrség közleményében.
A Silver Dania tulajdonosa, a Silver Sea hajózási csoport tagadta, hogy a hajónak köze lenne a tenger alatti optikai kábel megrongálásához.

Svédország és Lettország nemrég nyomozást indított a két országot összekötő kábel vasárnapi megrongálása miatt. A svéd rendőrség korábban már lefoglalta a máltai zászló alatt üzemelő Vezhen teherhajót is. A norvég rendőrség szerint a két hajó lefoglalása ugyanahhoz az esethez kapcsolódik.

A Balti-tenger térségében magas riadókészültség van, miután Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója óta rendszeresek az ehhez hasonló kábelszakadások. A NATO a közelmúltban repülőgépekkel és tengeri drónokkal erősítette meg jelenlétét a térségben.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!