Egy 16 éves diáklányt 1977-ben holtan találtak egy hawaii iskola tantermében. Most letartóztatták egy volt iskolatársát

Egy 16 éves diáklányt 1977-ben holtan találtak egy hawaii iskola tantermében. Most letartóztatták egy volt iskolatársát
Momohara Dawn – Fotó: Honolulu Rendőrség

312

Január 21-én, kedden az Egyesült Államok Utah államában egy idősotthonban a rendőrök előállították a 66 éves Gideon Castrót. Castro ellen emberölés miatt emeltek vádat, a nyomozók szerint 1977-ben ő ölhette meg az akkor 16 éves Momohara Dawnt – írja a CNN.

Dawn holttestét 1977. március 21-én találta meg egy tanár a Hawaii fővárosában, Honoluluban található McKinley középiskola egyik második emeleti termében. A lány testéről részben hiányzott a ruha, és egy narancssárga anyag volt a nyaka köré tekerve. A rendőrség akkor abból indult ki, hogy megerőszakolták, majd megfojtották.

Az eset megrázta Hawaiit, ahol akkoriban még nem voltak hozzászokva az ehhez hasonló gyilkosságokhoz. A rendőrség nyomozni kezdett, de egészen mostanáig nem jutottak el odáig, hogy valakit meg tudjanak gyanúsítani a gyilkosság elkövetésével.

A rendőrség szerint Dawnt édesanyja 1977. március 20-án látta utoljára. A lány akkor egy, az anya számára ismeretlen férfival beszélt telefonon, majd közölte, hogy elmegy egy közeli bevásárlóközpontba egy barátjával.

Miután késő este sem érkezett haza, a családtagjai és a barátai keresni kezdték a lakóhelyük és az iskolájuk közelében. Azt, hogy eljutott-e egyáltalán a bevásárlóközpontba, se akkor, se később nem tudták megállapítani. Néhány órával azután, hogy a család bejelentette a rendőrségen a lány eltűnését, a testét az iskolája egyik termében találták meg.

A rendőrség a következő napokban kikérdezte Dawn családtagjait, barátait és ismerőseit. Két szemtanú azt állította, hogy a gyilkosság estéjén láttak egy autót és egy férfit az iskola közelében, az ő elmondásuk alapján fantomképet is készítettek, de az alapján senkit nem sikerült beazonosítani.

A feltételezett elkövetőről készült fantomkép – Fotó: Honolului Rendőrség
A feltételezett elkövetőről készült fantomkép – Fotó: Honolului Rendőrség

A most előállított Castro és fiútestvére azok között az iskolatársak között volt, akiket a nyomozás első szakaszában hallgattak ki a rendőrök. Castro azt mondta nekik, hogy előző évben találkozott először lánnyal, utoljára pedig egy ünnepségen, ahol körülbelül negyedórát beszélgettek.

Annak ellenére, hogy a rendőrség sok szálon el tudott indulni a nyomozással, végül senkit nem azonosítottak gyilkosként. Egészen 2019-ig, amikor döglött aktákkal foglalkozó nyomozók DNS-mintát nem vettek Dawn rövidnadrágjából és fehérneműjéből.

A nyomozók 2020-ban azonosították egy férfi DNS-ét a ruhákon, majd 2023-ban kaptak egy olyan tippet, hogy Castro vagy a testvére lehettek az elkövetők. A hawaii nyomozók ezután az USA szárazföldi részére utaztak, ahol először a Castro testvérek gyerekeitől vettek DNS-mintát.

A Gideon Castro fiától vett DNS-minta azt mutatta, hogy az apja DNS-e nagy valószínűséggel egyezni fog a Dawn ruháján talált mintával. A nyomozók ezután a utahi öregek otthonába mentek, ahol titokban DNS-mintát vettek Gideon Castrótól. Ez a vizsgálatok szerint megegyezett a meggyilkolt lány ruháin talált mintával, így a férfit kedden letartóztatták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!