Letartóztatták az ukrán hadsereg főpszichiáterét – egymillió dolláros korrupcióval vádolják
Illegális gazdagodás vádjával őrizetbe vették az ukrán hadsereg főpszichiáterét. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) közleménye szerint a férfi tagja volt annak a bizottságnak, ami arról döntött, kik alkalmasak katonai szolgálatra.
Az ukránok ebben a közleményben elhallgatták a pszichiáter nevét, a BBC azonban azt írta: Oleh Druzról van szó, akinek három lakása volt Kijevben vagy annak közelében, egy Odesszában. Általában a hozzátartozói nevén voltak az ingatlanok. Két telket és több BMW luxusautót is vásárolt, és az otthonát átvizsgáló nyomozók 152 ezer dollár és 34 ezer euró készpénzt is találtak nála.
Druznak 2017-ben már volt hasonló ügye, most akár tízéves börtönbüntetést is kaphat. Tavaly az ukrán parlament megszüntette a katonai orvosi bizottságokat, miután több tisztviselőt azzal vádoltak, hogy kenőpénzt fogadtak el a felmentésért cserébe.