Nem tudtam, hol fogok harcolni – megszólalt az ukrán hadifogságba esett észak-koreai katona

463

Volodimir Zelenszkij újabb felvételeket tett közzé az ukrán hadsereg által elfogott észak-koreai katona kihallgatásáról – számolt be a Kyiv Independent. A kihallgatott észak-koreai férfi azt mondta: nem tudták, hogy háborúba viszik őket.

Az ukránok január elején az oroszországi Kurszk megyében fogtak el két észak-koreai katonát. Jelenleg Kijevben, az Ukrán Biztonsági Szolgálat őrizetében vannak. A katonák megsérültek, ukrán jelentések szerint mindketten orvosi ellátásban részesülnek. Az egyikük elfogásáról a napokban egy videót is megosztottak.

A Zelenszkij által nyilvánosságra hozott felvételen szereplő hadifogoly azt mondta, hogy több mint 100 katonával együtt, egy teherhajón érkezett Oroszországba. Őket az oroszok nem képezték ki az orosz hadsereg felszereléseinek használatára, de azt állítja, hogy több társukat igen. A hadifogoly arról beszélt, hogy ő 17 évesen lépett be az észak-koreai hadseregbe, sorkatonai szolgálatot teljesített egy felderítő zászlóaljban. Édesanyja nem tudja hol van, sőt állítása szerint ő sem tudta, hogy háborúba megy, ahogy azt sem, hogy ki ellen fog harcolni.

A férfit arról beszélt, hogy sok veszteség érte csapataikat, de konkrét becslést nem tudott mondani. Arra a kérdésre, hogy mennyit ismer az Észak-Koreán kívüli világból azt a választ adta, hogy nem sokat, Dél-Koreáról is csak annyit tud, hogy ott kevesebb a hegy, mint Észak-Koreában.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban közölte, Ukrajna kész tárgyalni arról, hogy kiadja a fogságba esett észak-koreai katonákat, ha Kim Dzsongun észak-koreai vezető kész tárgyalni az Oroszországban lévő ukrán hadifoglyok szabadon bocsátásáról. Dél-koreai becslések szerint Phenjan mintegy 11 ezer katonát küldött Oroszország támogatására az Ukrajna elleni háborúba. Zelenszkij múlt héten azt mondta, a kurszki területen harcoló észak-koreai csapatok vesztesége a négyezer főt is elérheti.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!