10 millió eurót hagyott a párizsi férfi egy olyan francia kisvárosra, ahol sosem járt

2025. január 12. – 13:00

Másolás

Vágólapra másolva

10 millió eurót, átszámítva több mint 4 milliárd forintnyi összeget hagyott egy párizsi férfi egy olyan francia városra, ahol soha életében nem járt – írja a Guardian.

Roger Thiberville szőlőbirtokos családból származott, szüleitől párizsi birtokot örökölt, meteorológusként dolgozott. A férfi a vezetéknevét Thiberville városáról kapta, valószínűleg ezért hagyhatta örökségét a településre. Ezzel a normandiai város az éves költségvetésének ötszörösét kapta meg.

Roger Thiberville augusztusban, 91 éves korában halt meg, leszármazottja már nem élt. A férfi halála után az 1773 lakosú Thiberville polgármestere hívást kapott, amiben közölték vele, hogy egy férfi az öröksége nagy részét a településre hagyta.

Guy Paris, Thiberville polgármestere elmondta, hogy megdöbbentek a történteken, természetesen nagyon örülnek neki, és most azon gondolkodnak, hogyan költsék el a váratlanul jött összeget.

„Nem fogjuk az egészet elkölteni. Úgy fogunk gazdálkodni, ahogyan mindig is tettük az önkormányzati költségvetésünkkel – megfontoltan és felelősségteljesen” – mondta a polgármester.

A pénznek lesz helye, a településnek például egy több mint 400 ezer eurós banki hitelt kell visszafizetnie, amit egy új általános iskola építésére vettek fel.

A polgármester szerint a 91 éves férfi egyetlen kérése az volt, hogy hamvait a község temetőjében lévő emlékműben helyezzék el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!