Frontálisan ütközött két villamos Strasbourgban

2025. január 11. – 19:27

Másolás

Vágólapra másolva

Frontálisan ütközött két villamos Strasbourg belvárosában, sokan megsérültek a balesetben – írja a Le Monde.

A baleset a Gare Centrale vasútállomás alatt történt, a föld alatti megállóban. A két villamos súlyosan megrongálódott, a helyszínen készült videók alapján az egyik ki is siklott.

René Cellier, a megyei tűzoltó- és mentőszolgálat (SDIS 67) igazgatója arról számolt be, hogy körülbelül ötven ember szorult ellátásra, közülük húszan súlyos állapotban vannak. A strasbourgi közlekedési vállalat (CTS) egyik tisztviselője elmondta, hogy a két villamosvezető nem sérült meg, de sokkos állapotban vannak. Halálos áldozat nincs.

Körülbelül 150 mentő és tűzoltó dolgozik a helyszínen, és biztonsági kordont állítottak fel az állomás előtt.

A város polgármestere, Jeanne Barseghian azt mondta, hogy még vizsgálják a baleset okát. A francia közlekedési miniszter is megígérte, hogy kivizsgálják az esetet.

Az őrsről nyilatkozó férfi szerint „körülbelül száz” további személy is érintett a balesetben, amelynek körülményeit egyelőre nem sikerült megállapítani. „Hirtelen ütközés történt két villamos között, az állomás alatti peronon (...) Valóban frontális ütközés volt, miután az egyik villamos visszafordult (...) Meg kell várnunk a vizsgálat következtetéseit, hogy kiderítsük a baleset okait” – mondta a város polgármestere, Jeanne Barseghian (Les Ecologistes) a kora esti sajtótájékoztatón.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!