Erőszakos tüntetés tört ki egy kínai iskola előtt, miután meghalt az intézmény egyik tizenéves diákja

2025. január 11. – 17:26

Másolás

Vágólapra másolva

A héten összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel Kínában, miután felmerült, hogy a hatóságok el akarták tussolni egy diák halálát – írja a CNN.

A Senhszi tartományban lévő Pucsengben a helyi Műszaki Szakiskola előtt tüntető diákok botokkal és más tárgyakkal dobálták meg a rendőröket. Az egyik tüntető egy tűzoltó készüléket dobott egy ajtóhoz, betörve annak üvegét. A rendőrök válaszul földre löktek és megvertek több tiltakozót is.

A tiltakozás azután robbant ki, hogy meghalt az iskola egyik diákja. A tizenéves, Tang (Dang) néven nevezett diák január 2-án zuhant ki az iskola egyik emeletéről. A helyi hatóságok szerint baleset okozta a fiú halálát, a közösségi médiában viszont elterjedt, hogy a rendőrség el akar tussolni egy bűncselekményt.

Tang a halála napján állítólag összeveszett egy Kuo (Guo) nevű alsóévessel, mivel az megzavarta a kollégiumban pihenés közben. Egy iskolai nevelő állítólag segített tisztázni a vitát. Csakhogy amikor egy harmadik, meg nem nevezett kollégista éjszaka kiment a mosdóba, látta, hogy az egyik ablak előtt egy fa sámli van, az ablakról pedig eltávolították a fém védőhálót. Az ablak alatt a földön feküdt a halott Tang.

Tang családja elutasította a hatóság magyarázatát, miszerint baleset történt volna. A család szerint a fiú mobiltelefonjáról készült fényképeket törölték. A Human Rights Watch nevű emberi jogi szervezet szerint a halálesetet gyanús körülmények övezik, és találtak arra utaló jeleket, hogy a tragédia előtt dulakodás történt a kollégiumban.

A közösségi médiában elinduló felháborodás odáig eszkalálódott, hogy hétfő óta több tüntetés is történt, de a BBC szerint nincs arra utaló jel, hogy a hét közepén történt összecsapás után folytatódtak volna a demonstrációk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!