Külföldről érkező súlyos kibertámadás érte Szlovákiát

2025. január 9. – 15:02

Másolás

Vágólapra másolva

Napok óta kibertámadás alatt áll a szlovák Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatal informatikai rendszere – tudta meg a Napunk. A Finsider című szlovák lap már hétfőn hackertámadásról írt, de a szlovák rendőrség csak szerdán ismerte el, hogy a szlovák ingatlan-nyilvántartó rendszert nagyszabású, külföldről érkező kibertámadás érte.

A szlovák rendőrség azt írta szerdai Facebook-posztjában, hogy az ingatlan-nyilvántartó rendszerbe történő jogosulatlan beavatkozás gyanúja miatt nyomoz a szlovák Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal. A szlovák hatóságok hozzátették, hogy amint a helyzet megengedi, további információkat is közölnek az ügyről.

A Napunk szerint a szlovák belügyminisztérium korábban technikai fennakadásról beszélt, és a minisztérium nem reagált a Denník E című helyi lap kérdéseire sem. A szlovák belügyminisztérium azt írta, hogy az ügyben a Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatalt kell keresni, de a kibertámadás miatt a hivatal e-mail-címe sem működik. A krízis kezeléséig a hivatal irodáit is zárva tartják.

A Živé.sk című szlovák portál azt írta, hogy ez lehet Szlovákia történetének legnagyobb kiterjedésű kibertámadása. A lap szerint a hivatal által használt informatikai rendszereket zsarolóprogram-támadás érte. Vagyis a támadók titkosították a rendszerben található adatokat, így azok hozzáférhetetlenek. A portál úgy tudja, hogy a titkosítás feloldásáért több millió dollárt követelnek a szlovák kormánytól. A lap szerint az is kérdéses, hogy a biztonsági mentések alapján rekonstruálható-e a nyilvántartás. A portál információi szerint elképzelhető, hogy a fennakadás tartós lesz, mert nem készültek átfogó adatmentések a nyilvántartás gyors helyreállításához.

A Pénzügy.sk című portál arról írt csütörtöki Facebook-bejegyzésében, hogy a leállás miatt az ingatlanpiac megbénult, így nem lehet ingatlant venni vagy eladni Szlovákiában. Emellett szünetel az építési engedélyek kiadása, a földrendezési munkák elvégzése lehetetlen, a tulajdonjog átruházása gyakorlatilag kizárt, és az örökösödési eljárások is akadoznak. A szlovák bankok pedig nem tudnak jelzáloghitelt nyújtani az ellenőrzések hiánya miatt.

Közben a szlovák ellenzék felszólította Matúš Šutaj-Eštok belügyminisztert és Richard Raši beruházási, régiófejlesztési és informatizálásért felelős minisztert, hogy adjanak tájékoztatást a kialakult helyzetről. A Napunk szerint az üggyel a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) tevékenységét ellenőrző bizottság fog foglalkozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!