Nem nyilvános adatokat szivárogtathatott két minisztériumi dolgozó, hogy Trump felé befolyásolják a 2020-as elnökválasztást
2025. január 8. – 06:15
Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumának három magas rangú alkalmazottja is kötelességszegést követett el Donald Trump első elnökségének utolsó hónapjaiban, valószínűleg azzal a céllal, hogy befolyásolja a 2020-as választásokat, írja a Reuters. A minisztérium belső felügyeleti szerve szerint a három dolgozó részleteket szivárogtatott ki egy nem nyilvános üggyel kapcsolatban.
Michael Horowitz főfelügyelő decemberi jelentése szerint a tisztviselők jogtalanul osztottak meg információkat két sajtóorgánummal is a minisztérium azon terveiről, hogy New Yorkban, New Jerseyben, Pennsylvaniában és Michiganben adatokat gyűjtsön a Covid-19-es halálesetekről. Ebben a négy államban demokrata kormányzókat kritizáltak akkoriban a járvány kezelése kapcsán.
A jelentés szerint a minisztérium dolgozói levelezésükben azt írták: „a választások előtt ez lesz az utolsó nagy dobásunk velük kapcsolatban, de ez nagyot fog szólni”.
A jelentés nem azonosította az alkalmazottakat, pedig egyikük az Igazságügyi Minisztérium közügyekkel foglalkozó irodájában dolgozott. A főfelügyelői hivatal szerint ezek az emberek már nincsenek a minisztériumnál. „A magas rangú tisztviselők magatartása komoly kérdéseket vetett fel a 2020-as választásokkal kapcsolatos tetteik pártpolitikai motivációjával kapcsolatban” – írta Horowitz.
Donald Trump gyakran állítja, hogy az amerikai rendfenntartó szervek politizálnak, azzal vádolta meg például az Igazságügyi Minisztériumot, hogy tisztességtelenül célozta őt két bűnügyi nyomozás során is. A vádakat azóta ejtették, mert a minisztérium nem emel vádat megválasztott elnök ellen.