Újabb fotó bukkant fel Orbán Viktor indiai útjáról, a miniszterelnök a kígyóisten templomában járt
2025. január 8. – 04:47
Nagaraja kígyóisten Haripa településen lévő, Mannarasala nevű templomát látogatta meg kedden Orbán Viktor magyar miniszterelnök – írja a 444 az indiai Janayugom lapra hivatkozva. Orbánt felesége, Lévai Anikó, és lánya, Róza is elkísérte.
Az újság szerint Orbánék délelőtt 11 után érkeztek meg a templomhoz, ami körülbelül 120 kilométerre van a Kocsiban (vagy Koccsiban, vagy Kocsínban) lévő szállásuktól. A Mannarasala templom a hindu Nagaraja kígyóisten régi szentélyének számít, amibe évente több mint százezer zarándok látogat el.
A Janayugom cikke szerint Orbán az indiai hagyományoknak megfelelően felajánlást tett a templomban, és egy Szent Istvánt ábrázoló ezüst medált adott ajándékba az őt vendégül látóknak. A látogatásáról a következő fotó készült:
A Manorama Online helyi lap még annyit tett hozzá, hogy Lévai Anikó ajurvédikus kezelésen is részt vett a thirkunnapuzhai Kayar Village Resortban. Megjegyzik, az Orbán család biztonságára a helyi erők mellett „magyarországi biztonsági tisztek csapata” is vigyáz.
Az még január negyedikén derült ki, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök a családjával Indiába utazott. A helyi lapok szerint Orbán Viktor hajókázott és a dzsungelt is megnézte.
A miniszterelnök később a Blikknek azt nyilatkozta: „Olvasom, hogy mindenféle sületlenségeket hordanak össze. Így szokott ez lenni. Pedig semmi más nem történt, csak a miniszterelnök kivette a szabadságát”
A lap kérdésére azt mondta, a múlt és a jövő miatt esett Indiára a választásuk. „Vasco da Gama, akit még az ifjúsági regényekből kedveltem meg. Az ő nyomába eredtem. Kedvenc felfedezőm, jelentősége legalább akkora, mint Kolumbuszé. Ennyit a múltról. A másik ok, amiért itt vagyunk, az a jövő. India gazdasága robbanásszerű fejlődés előtt áll.”
Korábban az interneten felvetődött, hogy egy gyógykezelés miatt utazhatott Indiába, Orbán viszont leszögezte: „Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!”