Olaszországban szarral próbálták összekenni az állatvédők Picasso egyik képét
2025. január 5. – 22:50
Egy csoport állatvédő aktivista vasárnap trágyával kente be Pablo Picasso egyik képének vitrinjét az észak-olaszországi Mantova városában – közölte a helyi rendőrség.
Az MTI úgy tudja, hogy Picasso Femme couchée lisant (Fekvő nő olvasás közben) című alkotását próbálták meg állati ürülékkel bekenni, de az olasz rendőrség szerint nem lett baja a képnek. Ugyanakkor a Palazzo Tében tartott kiállítás látogatóit az incidens után ki kellett küldeni az épületből, amit rövid időre le is zártak a hatóságok.
A rendőrség elfogta az Animal Rebellion nevű csoport aktivistáit, három nőt és két férfit. Az állatvédők azért tiltakoztak, mert a Palazzo Tét üzemeltető alapítványban van egy Levoni nevű állattenyésztő cég is. Az aktivisták szerint a város önkormányzata is felelős a vállalat jelenlétéért az alapítványban – annak egyik fő támogatója ugyanis a városi tanács.
Az esetről az állatvédők még egy videót is megosztottak az Instagramon. A Picasso válogatott műveiből összeállított kiállítás egyébként szeptember óta megtekinthető a Palazzo Tében.