Az amerikai külügyminiszter szerint Kína beszélhette le Putyint az atomfegyverek bevetéséről
2025. január 4. – 15:00
A nukleáris fegyverek kezelésének kérdése azon kevés dolog egyike volt, amiben Kína segíthetett az USA-nak – mondta Antony Blinken, távozó amerikai külügyminiszter egy Financial Timesnak adott interjúban.
Blinken az interjúban arról beszélt, hogy nagyon feszült volt a kapcsolatuk a legközelebbi szövetségeseikkel és partnereikkel is, az USA több külpolitikai válsággal küzd világszerte, Ukrajnától Gázán át egészen Szíriáig. Szerinte viszont megmutatták a világnak, hogy az USA nem hanyatlik, most már erős pozícióban vannak.
Az ukrajnai háborúra is kitértek, illetve arra, hogy az Egyesült Államok mennyire tart az oroszok nukleáris fenyegetéseitől. Blinken szerint az USA nagyon aggódott, mert úgy tűnt, hogy Putyin fontolóra vette a nukleáris fegyverek használatát. „Még ha a valószínűség csak 5 százalékról 15 százalékra is emelkedett, az is súlyos” – mondta. A nukleáris fegyverek kérdése azon kevés dolog egyike volt, amiben Kína segíthetett az USA-nak.
„Okunk van azt hinni, hogy Kína lebeszélte Oroszországot, és azt mondta: Odáig ne menjetek el”
– mondta Blinken. Hozzátette, hasonló dinamika játszódhatott le akkor is, amikor az USA közölte Kínával, hogy Putyin atomfegyvert tervez elhelyezni az űrben.
Az interjúban arról is beszélt, hogy külügyminiszterként a legrosszabb pillanatnak azt élte meg, mikor az amerikai hadsereg 13 embere is meghalt Kabulban a 2021-es afganisztáni kivonulás alatt. Ennek hibás kezelését Biden nagy kudarcának tekinti.
Másik „fájdalmas pillanatnak” a Hamász 2023. október 7-i támadását nevezte.