Orvosokat ejtett túszul egy rab egy francia börtönben, letartóztatták

2025. január 3. – 16:47

Másolás

Vágólapra másolva

Túszul ejtette egy rab a franciaországi Arles-i börtön orvosi csapatának négy tagját és egy börtönőrt pénteken, írja az Euronews. A Bouches-du-Rhône megyében található börtön öt alkalmazottját péntek reggel egy férfi ejtette túszul egy saját készítésű, hegyes szerszámával. Az eset miatt a francia rendőrség egyik különleges egysége, a RAID érkezett a helyszínre, negyed 12 körül.

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter először azt írta az X-en, hogy minden rendelkezésre álló erőforrást mozgósítottak, és szoros figyelemmel kíséri a helyzetet, majd nem sokkal délután 4 óra előtt bejelentette, hogy a túszejtőt letartóztatták, és nem sérült meg senki.

A férfi várhatóan 2031-ig, azaz még hat évig börtönben marad, írja a Le Monde.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!