Egy 28 éves amerikai férfi 6 éve eltűnt egy zenei fesztiválról, a holttestét most az akkori sátorhelye közelében találták meg

2025. január 3. – 23:04

frissítve

Egy 28 éves amerikai férfi 6 éve eltűnt egy zenei fesztiválról, a holttestét most az akkori sátorhelye közelében találták meg
Kevin Graves – Kép forrása: Közösségi média

Másolás

Vágólapra másolva

Megtalálták az Egyesült Államok Michigan államában, Rothbury falu mellett az ugyanott hat és fél éve eltűnt Kevin Graves holttestét – írja az AP. Az akkor 28 éves férfi 2018-ban az évente megrendezett Electric Forest Festival nevű eseményről tűnt el, és azóta nem adott életjelet magáról.

Graves 2018-ban a barátnőjével vett részt a fesztiválon, amikor valamin összevesztek. A férfi állítólag azt mondta a nőnek, hogy visszamegy a sátrához, de később se ott, se máshol nem találták meg. Kihívták a rendőröket, akik önkéntesek tucatjaival és keresőkutyákkal nézték át a területet, a környéken lévő tavakat pedig búvárok kutatták át.

A család nem adta fel a keresést, a környéken óriásplakátokat helyeztek ki Graves nevével és fényképével. A későbbi évek fesztiváljain szórólapokat osztogattak, arra kérve a bulizókat, hogy ha látják a fiút, szóljanak nekik.

Graves holttestét végül 2024. december végén vadászok találták meg a környéken, a foga alapján pedig később azonosítani is tudták – írta ki a helyi rendőrség az X-re. A halál okát nem tudták megállapítani, és nem találtak idegenkezűségre utaló jeleket.

Graves családja azonban értetlenül áll a tény előtt, hogy a férfit 6,5 évig annak ellenére nem sikerült megtalálni, hogy a fesztivál helyszínétől nem messze volt a holtteste.

„Nem értem, hogy nem vették észre a kutyákkal és mindennel, ami állítólag ott szaladgált, és amivel keresték” – mondta Graves apja, hozzátéve, hogy addig nem tud biztosat mondani, amíg meg nem tudja, pontosan hol találták meg a holttestet.

Kellie Graves, a Kevin testvére viszont már azt nyilatkozta a WOOD-TV-nek: „100 méterre volt a táborhelyüktől, ahol megtalálták. Úgy tudom, a ruhái még mindig ott voltak, megtalálták a pénztárcáját és a mobiltelefonját is.” Felvetette, hogy a rendőrség azért nem találta meg az eltűnése után a férfit, mert nem vizsgálta át megfelelően a helyszínt, vagy nem nézte meg a férfi telefonjának lokációját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!