Csak azt láttam, hogy egy hatalmas, sziklafalszerű víztömeg száguld felém

2004 karácsonya előtt az emberiség nagy részének fogalma sem volt arról, mint jelent a japán cunami szó, és aki tudta, az sem volt teljesen tisztában azzal, hogy pontosan hogyan is néz ki és milyen pusztításra képes. De az akkori karácsony után ez örökre megváltozott.

Éppen húsz éve, december 26-án helyi idő szerint reggel egy földrengés után óriási szeizmikus szökőár indult meg az Indiai-óceánon keleti és nyugati irányba. Az elkövetkező órákban tizennégy országban közel 230 ezer ember halálát okozta, ahogy a helyenként 30 méter magas cunami elérte a szárazföldet. A cunami partot érését és az azt követő pusztítást rengeteg felvételen örökítették meg helyiek és turisták több országban. A világ ezeken keresztül először szembesülhetett igazán azzal, hogy milyen rémisztő is valójában egy cunami.

A videókban sok a hasonlóság. Nagy részük ámuldozó csodálkozással kezdődik a visszahúzódott tengerről, és a hirtelen több tíz, vagy akár száz méter mélyen szárazzá változott tengerparttól. Aztán a horizonton, ameddig csak ellátni, egy óriási fehér csík jelenik meg. Eleinte senki sem tudja, hogy mi is az, de pár perc múlva már nyilvánvalóvá válik: a csík egy hatalmas, fehéren habzó hullám.

Ahogy kezd közelebb érni a parthoz, egyre több aggódó és ijedt hangot hallani, amik előbb rémült kiabálássá, aztán sikoltozásokká változnak, és a veszélyre ráébredő emberek az életükért kezdenek rohanni, ahogy a hullám fülsiketítő robajjal partot ér. Majd pedig megállíthatatlanul magával söpör mindent, ami az útjába kerül: autókat, fákat, épületeket és embereket, akik hiába próbálnak megkapaszkodni valamiben, a törmelékekkel teli áradó víz ereje legyűri őket.

A cunamit egy különösen erős földrengés indította el. Az eleinte csak 8-as erősségűnek mért, majd később már 9,1-9,3-asként jegyzett rengés 30 kilométer mélyen történt azon a részen, ahol az indiai tektonikus lemez becsúszik a burmai lemez alá. Egy több száz éven át gyülemlő feszültség szabadult fel, 1300 kilométer hosszan emelve meg az Indiai-óceán vizét, ami keleti és nyugati irányba indított el hatalmas, több mint ötszáz kilométer per órás sebességgel száguldó hullámokat.

Banda Aceh, Aceh tartomány, Indonézia

Az első szárazföld, amit a hullámok elértek, a Szumátra szigetének északi részén található Aceh tartomány volt. A helyi idő szerint reggel 7 óra 59 perckor keletkezett rengés 160 kilométerre nyugatra történt az akkor éppen függetlenségi háborút folytató indonéziai területtől, és a hullámok alig húsz perccel később érték el annak nyugati partjait.

A több mint negyedmillió lakosú Banda Aceh városában még a földrengés okozta károkat vizsgálták, és az összedőlt és megrongálódott házak között rekedt túlélőket kerestek, amikor a nagyjából tíz méter magas hullámok elérték a települést.

Az utcákon eleinte csak bokáig érő víz csordogált, majd az pillanatokon belül egy autókat, bútorokat, kicsavart fákat és szétrombolt házak romjait magával ragadó halálos folyammá változott, ami elől csak felfelé volt menekülés. Egy esküvői fotós, aki a földrengés okozta károkat ment ki levideózni a városba, megörökítette a rémisztő jelenetet.

A várost szinte egyszerre érte el a cunami három egymást követő hulláma, nem sok esélyt adva az embereknek a menekülésre.

Egyedül az emeletes házak jelentettek valamiféle esélyt. A gyerekeivel a házában rekedt egyik túlélő azt mondta a Guardiannek, hogy hiába menekültek az emeletre, a víz oda is betört. Végül a plafonba ütött lyukon át a tetőre másztak ki. „Akkor vettük észre, hogy egy hajó landolt a tetőnkön” – mondta a nő. „Arra emlékszem, hogy a víz nagyon fekete volt. Elsőre nem tudtuk eldönteni, hogy olaj, vagy víz”. Egy másik nő a féléves gyermekével egy rendőrőrsön talált menedéket az első hullám után. „Majd jött a második, nagyon erős hullám”, ami elől már az emelet sem jelentett biztonságot. Ők szintén a plafonon át ütött lyukon menekültek ki a tetőre.

Cut Putri egész családja a városban volt egy esküvő miatt, amikor a cunami lecsapott, a kamaszlány pedig mindent felvett a születésnapjára kapott új kamerájával. Amikor a cunami elérte a házukat, az emeleten kerestek menedéket, és onnan videózta le a pusztítást. A felvételen egy törmelékekkel teli, fekete vízáradatot látni, ami óriási sebességgel zúdul végig a városon, magával sodorva mindent.

„Az első hullám után még láttam halottakat és sérülteket, de a második hullám pusztító volt, egyszerűen mindent elmosott” – mondta egy másik túlélő a Guardiannek. Ahol pár perccel korábban egy város állt, szinte semmit mást nem lehet látni, csak háztetőkig érő áradást.

A cunami Indonéziában, és azon belül is Aceh tartományban ölte meg a legtöbb embert, nagyjából 170 ezren haltak meg, vagy tűntek el ezen a részen. A hullám egyes helyeken harminc méter magas volt, amikor elérte a sziget nyugati részét. Lhoknga városát egyenesen elsöpörte a föld színéről, egyedül a város központjában álló mecset maradt állva.

A cunami pedig haladt tovább. Következő áldozata Thaiföld volt, ahol turisták százezrei töltötték a karácsonyt a paradicsomi tengerparti üdülőhelyeken. Sokan közülük kameráikkal vették fel a cunami érkezését és pusztítását.

Khao Lak és Phuket, Thaiföld

A Thaiföld délnyugati részén található üdülőfalvak voltak az elsők, ahol már több tengerparti felvétel is készült a közelgő cunamiról. A videókon látni, hogy csak nagyon kevesen tudták, mivel állnak szemben, és békésen nézték a látványt.

„Az emberek fogták a kameráikat, és a szárazzá vált tengerpartra siettek” – emlékezett vissza egy Khao Lakon nyaraló turista a BBC-nek. A nő végül a férjének köszönheti megmenekülését, aki két évig élt a tengerparton Kaliforniában, és gyanússá vált neki a közelgő hullám, amihez foghatót még soha életében nem látott. Rájött, hogy cunami közeledik, és felrohantak egy dombra.

Egy német turista szintén a furcsa látványt kezdte el filmezni, azt kérdezgetve, hogy „mi ez”. Majd szép lassan rájöttek, hogy valami nem stimmel, és pár perc múlva el is hangzik valaki szájából, hogy „cunami”. Akkor azonnal rohanni kezdenek.

Voltak, akik észre sem vették a közelgő veszélyt. Alexa Moses ausztrál turista még a szállodai szobájában volt, és naptejet kent magára, amikor barátja szólt, hogy cunami közeledik. A nő az ABC televíziónak „barna vízfalként” jellemezte a feléjük tartó hullámfalat, ami majdnem a második emeletig ért.

Andy Chaggar a tengerparti bungalójában volt barátnőjével Khao Lakban, amikor a cunami odaért. Nem láttak rá a partra, így eleinte nem tudták, mit történik. Csak egy „felpörgő sugárhajtóműhöz hasonló” fülsiketítő zajt hallottak, majd a bungaló rázkódni kezdett, és elmosta őket a törmelékekkel teli áradás. „Felesleges volt úszni, olyan volt, mintha egy szögekkel teli mosógépbe kerültem volna” – emlékezett vissza a férfi a Guardiannek.

Fredrik Bornesand először azt hitte, terrortámadás történhetett, amikor szállodájának dolgozói mindenkit kiparancsoltak a medencéből. Már szobájukban voltak, amikor megérkezett az első hullám, és mindent beborított. Aztán jött a második, pusztítóbb hullám. Ekkor vett észre egy idősebb párt, akik egy korlátba kapaszkodva igyekeztek menteni magukat. Megpróbált segíteni nekik, de a víz ereje elragadta a korlátot és a párt is.

Bornesand is alig élte túl. A víz elsodorta, és száz méterrel odébb, egy fa ágaiba kapaszkodva várta meg, hogy levonuljon az áradás.

Phi Phi szigetek, Thaiföld

Kalle Wildelius svéd turista eleinte mindenki máshoz hasonlóan csodálkozva nézte a visszavonuló tengert barátnőjével, amikor gyanús lett neki a bokáját „hatalmas erővel húzó” víz, és szólt barátnőjének, hogy valami nem stimmel, menjenek át a sziget másik oldalára.

„Sétálni kezdtünk, de minél gyorsabban gyalogoltunk, egyre több víz jött utánunk” – mesélte a CNN-nek. Aztán szaladni kezdtek. Eleinte lassan, majd egyre gyorsabban, és „pár másodperc múlva az életünkért rohantunk”. Barátnője javaslatára ekkor a szállodába futottak, ami megmentette az életüket.

Sarah Giles ausztrál ügyvéd épp egy magazint olvasott az ágyában, amikor a cunami elsodorta. „Olyan volt, mint egy bomba. A víz mindent megsemmisített az útjában” – mondta az ABC ausztrál adónak. Végül egy hotel falán feltorlódott törmelékhalom mentette meg az életét.

A kanadai Christine Lang a főutcán vásárolgatott testvére barátnőjével, amikor azt vették észre, hogy mindenki rohanni kezdett a sziget belseje felé. Mivel nem látta a partot, fogalma sem volt arról, mi történik.

„Azt hittem, hogy terrortámadás, mert egy szörnyű zajt lehetett hallani, mintha repülőgépek lettek volna”.

Először csak sekély víz érte el, de olyan erős volt, hogy nem tudta megemelni a lábát. Majd észrevette, hogy egy „két-háromemeletnyi magas fekete vízfal” közelít a sziget felé, ami végül elkapta.

A világnak közben fogalma sem volt arról, hogy pontosan mi történik az Indiai-óceán keleti partvidékén. Egyedül a Hawaii szigetén található csendes-óceáni cunamifigyelő központban dolgozó tudósok kezdték el sejteni a kevés rendelkezésükre álló adatból, hogy erős cunamit gerjeszthetett a reggeli földrengés, de hiába próbálkoztak, nem volt lehetőségük erre figyelmeztetni az érintett országokat.

A cunamiról szóló első hírek csak akkor érték el a nemzetközi sajtót, amikor a hullámok nagyjából két órával később elérték a földrengés epicentrumától 1500 kilométernyire nyugatra lévő Srí Lanka szigetét. A CNN mumbaii irodavezetője, Satinder Bindra a családjával ott nyaralt, és ő volt az első, aki tudatta a világgal, hogy mi történik.

Srí Lanka

A 74 éves brit Geoffrey Laven éppen befejezte a reggelijét a Colombo városától délre található Tangerine szállodában lévő szobájában, amikor észrevette a közelítő cunamit. A következő pillanatban a szobáját megsemmisítette a betörő víz, ami elől éppen csak el tudott menekülni, az emeletről készített videót a pusztításról.

Ugyanott Keith és Frances Lister éppen reggelizni készült, amikor a dolgozók rájuk kiabáltak, hogy szaladjanak. Ekkor vették észre a közelgő vizet. „Mindenki szaladni kezdett vissza a hotelbe, hogy magasra jussanak. Rémisztő volt. A víz egyre mélyebb és mélyebb lett. És csak tovább emelkedett. A második emeletre jutottunk, de voltak, akik a földszinten rekedtek, és a víz a plafonig ért”.

Olivia Seddon 17 éves volt, amikor a cunami elérte az Eden hotelt, ahol Srí Lankán megszálltak. A Huffington Postnak visszaemlékezett, hogy éppen apjával reggelizett a medence szélén, amikor meglátták a feléjük tartó „fehér tajtékot”, a hullámot. „Hagyd az ételt, futás” – mondta neki az apja, és a szálloda második emeletére rohantak, ahonnan végignézték a totális pusztítást. És közben hallották, ahogy „az emberek sikítanak, úgy, ahogy csak életveszélyben sikítanak”.

A tenger „elszabadult bikaként tört be” a szállodába, „mindenhol testek repültek” – emlékezett vissza a szálloda egy másik vendége, aki feleségével együtt éppen csak fel tudott jutni a második emeletre a cunami elől. Amikor pedig a szállodából kinéztek a másik oldal, a város felé, teljes pusztítást láttak.

A világ leghalálosabb vonatkatasztrófája

„A második hullám olyan fél órával később érkezett. Az egész horizont megváltozott. Csak azt láttam, hogy egy hatalmas, sziklafalszerű víztömeg száguld felém. Megdermedtem a félelemtől. Tisztán emlékszem a gondolataimra. Nem egy ima jelent meg a fejemben. Csak arra tudtam gondolni: basszameg.” Így emlékezett vissza Shenth Ravindra a Guardiannek a pillanatra, amikor a cunami pusztító hulláma elsodorta a vonatot, amin több mint 1500 (más becslések szerint több mint 1800) emberrel együtt utazott.

A Colombo városából Matara városába tartó vonat az első hullámot még kibírta, de a második hullám több kocsiját felborította, és több mint száz méterre sodorta. A túlzsúfolt kocsik vízzel teltek meg. Néhányan a lehúzott ablakokon át ki tudtak menekülni, de a többség a víz alá került szerelvényekben rekedt. Legalább ezer ember halt meg, és ezzel ez lett minden idők leghalálosabb vonatkatasztrófája.

Tízezrek életét menthette volna meg egy figyelmeztetés

A cunami Srí Lanka után India partvidékén rombolt, majd továbbhaladt Afrika keleti partjai felé, ahova hét órával a földrengés után ért el. Ott azonban már kevesebb embert ölt meg, mert az ottani hatóságok már elkezdhették a tengerpartok kiürítését, miután a hawaii cunamifigyelő központ az amerikai külügyminisztérium segítségével figyelmeztetni tudta az ottani hatóságokat a közeledő hullámokra.

2004-ben még csak a Csendes-óceán térségére létezett cunamira figyelmeztető rendszer, az Indiai-óceánra nem, ezért sem tudták időben megkezdeni a partvidékek evakuálását, ami több tízezer ember életét mentette volna meg. Emellett generációs tudás sem volt a cunamikról a térségben, ahol az utolsó ilyen nagy katasztrófa 1883-ban volt. Emiatt az ott élő emberek nem ismerték fel a jeleket, és nem kezdtek el időben magasabb helyekre menekülni, sőt kíváncsiságból a partra mentek.

Az Andamán-tenger szigetein élő bennszülött törzsek tagjai a szájhagyomány útján terjedő történeteik miatt ismerték fel a közelgő veszély jeleit, és még időben el is tudtak menekülni az áradás elől. Thaiföldön pedig egy tízéves brit kislány, Tilly Smith mentette meg több mint száz ember életét, miután felismerte a közelgő cunami jeleit, amiről két héttel korábban tanult az iskolában. Meggyőzte szüleit igazáról, akik pedig mindenkit figyelmeztettek a közelben.

A 2004-es cunami pusztítása után az ENSZ vezetésével a csendes-óceánihoz hasonló figyelőközpontot hoztak létre az Indiai-óceán térségére is, hogy időben tudják figyelmeztetni egy közeledő cunamira a partok mentén élő embereket.