Orosz csapatmozgásokat figyeltek meg műholdról Szíriában
2024. december 18. – 22:09
Nagy mennyiségű katonai felszerelést mozgatnak Szíriában az oroszok, az elemzők szerint ez a részleges kivonulás előkészületeit jelenti. Műholdfelvételek tanúsága szerint katonai járműveket gyűjtöttek össze egy nyugat-szíriai kikötőben és légibázison. Az elmúlt napokban szállító repülőgépek érkeztek és távoztak is az országból.
A BBC Verify videóin orosz katonai teherautók haladnak észak felé, az ISW elemzése szerint ez az orosz erők részleges vagy teljes kivonulásnak jele lehet, de akár óvintézkedésként is értelmezhető, amíg az oroszok dűlőre nem jutnak az új damaszkuszi kormánnyal.
Oroszország jelentős katonai erőkkel volt jelen Szíriában Bassár el-Aszad uralma alatt, segítve őt hatalmon maradni. Az egyik legjelentősebb orosz bázis a tartuszi kikötő, amelyet a Szovjetunió hozott létre, majd Oroszország 2012-ben bővítette és korszerűsítette, a másik a 2015 óta működő hmejmimi légibázis, innen Aszadot támogató légicsapásokat indítottak. Mindkettő kulcsfontosságú stratégiai pont Oroszország számára – így egyszerűen elérik a Közel-Keletet, Észak-Afrikát és a Földközi-tengert is.
A légibázison múlt pénteken két nagyméretű Antonov An-124-es repülőgépet láttak, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy katonai felszereléseket szállítsanak el Szíriából. A gépek kedden távoztak, de szerda reggel ismét két nagy gép érkezett. A Maxar Technologies vasárnapi műholdképein több tucat katonai jármű látható a repülőtéren egy Iljusin Il-76-os katonai szállító repülőgép közelében, amelyet az evakuálás során használhattak.
A BBC Verify a múlt héten arról számolt be, hogy az orosz hadihajók elhagyták Tartusz kikötőjét, elemzők szerint egyelőre nemzetközi vizeken állomásoznak. Ezek a hajók nem tértek vissza, de a műholdas felvételek szerint több mint 100 katonai jármű érkezett a bázisra az elmúlt napokban.