Két fog állt ki a pázsitból, masztodon-állkapcsot talált a telkén a New York-i lakos
2024. december 18. – 17:51
Egy teljes masztodonállkapcsot talált a pázsitja alatt New York állam egyik lakója a Manhattantől kb. 110 kilométerre lévő Scotchtownban. A Guardian híradása szerint a háztulajdonos először két kiálló fogra lett figyelmes, és végül a New York Állami Múzeum munkatársai fejezték be a feltárást, és az állkapocs mellett egy lábujjcsontot és egy bordadarabot is találtak.
A masztodonok nagy számban fordultak elő Észak-Amerikában egészen addig, amíg 11 ezer évvel ezelőtt, a legutóbbi jégkorszak hideg periódusának végén eltűntek. Sokszor keverik őket a mamutokkal, de valójában a mamutok az emlősök egy másik családjába tartoztak, és életmódjuk között is volt különbség. Míg a mamutok többnyire legeltek, addig a hatalmas masztodonok magasabb növények ágait és leveleit ették. Az amerikai masztodon marmagassága körülbelül 2,89–3,25 méter között, a tömege pedig 7,8–11 tonna között lehetett.
New York államban rendszeresen találnak masztodoncsontokat, legutóbb 2000-ben találtak egy 13 ezer éves csontvázat a Hyde Parkban.