Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

Vesztegetés elfogadásával gyanúsítják Marosvásárhely polgármesterét, értékes műtárgyakat fogadhatott el

2024. december 10. – 13:13

Másolás

Vágólapra másolva

Drága műtárgyakat és pénzt fogadhatott el egy cégtől Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere, akit idén másodjára választottak meg a település élére. Az MTI szerint szerződések megkötését kérték a polgármestertől az értékekért cserébe. A politikust 60 napra hatósági felügyelet alá helyezte kedden a marosvásárhelyi törvényszék – írja a Transtelex.

A román korrupcióellenes ügyészség (DNA) hétfőn vette őrizetbe Soós Zoltán RMDSZ-párti marosvásárhelyi polgármestert, a hatóság szerint egy meg nem nevezett cég ügyintézőjét is őrizetbe vették, aki megvesztegethette a polgármestert. Ez a DNA szerint úgy történt, hogy Soós 2021 és 2024 között többször is műtárgyakat fogadott el a vállalat ügyintézőjétől mintegy egymillió lej (82 millió forint) értékben.

Az értékes műtárgyakért cserébe a polgármesternek szerződéseket kellett kötnie a céggel, és elősegítenie azok zavartalan megvalósulását. A szerződések közművek építésére, javítására és egyéb infrastrukturális beruházásokra vonatkoztak. A DNA szerint Soós ezen felül 30 ezer lejt (2,5 millió forint) is kapott, amelyet a cég közvetett módon juttatott el neki.

Az ügyészek kétrendbéli vesztegetés elfogadásával gyanúsítják Soóst, akit hétfő délután vittek be vallomástételre a DNA székhelyére, majd 24 órára őrizetbe vették. Őrizetbe vették egy kereskedelmi egység vesztegetéssel gyanúsított vezetőjét is.

Az ügyészség 30 napos letartóztatást kért a két gyanúsítottra a Maros megyei Törvényszéken, ezt a bíróság elutasította. A bírósági döntés után Soós ezt írta Facebook-oldalán: „A bíróság mai döntése nyomán továbbra is szabadon folytatom a munkám. Mivel ez egy folyamatban lévő nyomozás, további részleteket egyelőre nem tudok mondani. Szeretném hangsúlyozni, hogy teljes mértékben bízom az igazságszolgáltatásban, és hogy az igazság győzni fog.”

Soós Zoltán ellen 2023 májusában indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség. Az ellene folyó eljárásról maga tájékoztatta a nyilvánosságot, mint írta, a DNA „a marosvásárhelyi városháza néhány alkalmazottjának hivatali státuszát érintő” ügyben vizsgálódik – írta az MTI.

A Transtelex cikke szerint a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és Soós Zoltán azután kerülhetett a DNA figyelmének középpontjába, hogy a Recorder oknyomozó portál közzétett egy tényfeltáró anyagot arról, hogy a polgármesteri hivatalban úgy írnak ki versenyvizsgát különböző posztok betöltésére, hogy az egy bizonyos érdekszférához tartozó személyeknek kedvezzen.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől