Robbanás történt az olasz ENI Firenzéhez közeli raktárában, ketten meghaltak
2024. december 9. – 13:45
Legalább ketten meghaltak, kilencen megsérültek, hárman pedig eltűntek, miután robbanás történt az olasz ENI energetikai óriásvállalat Firenzéhez közeli üzemanyagraktárában – írja az Ansa. A vállalat megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy a lángok a rakodótér területére korlátozódtak, az üzemanyagtartályokat nem érinti a tűz.
A polgári védelmi hivatal riasztást léptetett életbe a Calenzano öt kilométeres körzetében. Az embereket arra kérik, tartsák zárva az ablakaikat, és ne közelítsék meg a területet. Az Ansa azt írja, az érintett területen a szénhidrogének égése miatt erős szag terjeng, a jelenlévők maszkot kapnak a légutak védelmére.
Eugenio Giani, a toszkán régió elnöke közölte, a tüzet gyorsan megfékezték, a tűz okozta füstoszlop azonban akkorára nőtt, hogy a szomszédos településekről is látható.
A raktárral szomszédos cégekben dolgozók az Ansának azt nyilatkozták, a robbanást hallva azt hitték, egy bombát dobtak le mellettük. „A furgonom két méterrel felemelkedett a földről, a dübörgés miatt már alig hallok valamit” – nyilatkozta egyikük az olasz lapnak. A La Repubblica azt írja, a robbanás okozta lökéshullám több ház ablakát is betörte.
Az A1-es autópálya calenzanói lehajtóját mindkét irányban lezárták. A vasúti közlekedés egyelőre szünetel a Firenze–Bologna és a Firenze–Prato–Pistoia-vonalakon szünetel, járatkimaradásokra kell számítani.