Meghalhatott az a három férfi, akiknek nyomuk veszett Új-Zéland legmagasabb hegyén

2024. december 6. – 10:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az új-zélandi rendőrség szerint meghalhatott az a három férfi, akik napokkal ezelőtt tűntek el, miközben próbálták megmászni az ország legmagasabb hegyét, az Aoraki Cook-hegyet, írja a BBC.

Az 56 éves amerikai Kurt Blair, az 50 éves Carlos Romero, valamint egy kanadai állampolgárságú mászó szombaton vágott neki a hegynek. Az eltűnésüket hétfőn jelentették be, miután a csapat nem szállt fel arra a repülőgépre, ami lehozta volna őket Déli-szigeten található Cook-hegyről, ami 3724 méter magas.

Vicki Walker felügyelő, az Aoraki terület parancsnoka pénteken azt mondta, a hatóságok azt gyanítják, hogy a három férfi lezuhanhatott, amikor átkeltek a hegygerincen. Az eltűnt mászókat helikopterekkel és drónokkal is keresték, de a rossz időjárás miatt a kutatás nem volt egyszerű. Walker azt mondta, úgy döntöttek, hogy végleg felhagynak a kereséssel.

A drónok által készített felvételeken látszanak lábnyomok, felszerelések, például ruhák és energiazselék, amik feltehetően a három férfihoz tartoztak.

Az új-zélandi Climb NZ alpinista csoport szerint a hegy megmászásához kellő tapasztalat és jó ítélőképesség szükséges.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!