Egy brazil rendőr egy hídról a vízbe dobott egy embert, kollégái tétlenül nézték

2024. december 5. – 19:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy fegyvertelen ember ellen követett el erőszakot egy rendőr São Paulóban. Az eset Brazília legnépesebb városának egy szegényebb negyedében történt, valaki kamerával rögzítette az eseményeket. Három másik rendőr nézte, ahogy társuk a hídról több méterről a vízbe dob egy embert – írja a Guardian.

Kiderült, hogy az áldozat egy motoros futár volt, később helyiek kimentették a vízből, így túlélte az esetet. Csütörtök reggelre a rendőrt letartóztatták, tizenkét másikat pedig felfüggesztettek a szolgálat alól.

A rendőri erőszakról készült felvétel Brazília-szerte felháborodást keltett, sokak szerint a São Pauló-i állami rendőrség egyre erőszakosabbá vált az elmúlt évben, amióta Tarcísio de Freitas, a szélsőjobboldali Jair Bolsonaro korábbi elnök kormányának tagja vezeti az államot. Az elmúlt időszakban egyre több a rendőrök által elkövetett gyilkosság, idén márciusban 39 ember halt meg rendőri intézkedések során.

Guilherme Derrite, São Paulo közbiztonsági minisztere korábban azt mondta, szégyen, ha egy rendőr öt év szolgálat alatt háromnál kevesebb embert öl meg. A kormányzó az erre érkező kritikák ellenére megvédte a minisztert, azzal érvelt, hogy csökkennek a bűnözési mutatók, és Derrite jó munkát végez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!