Az USA 725 millió dollár értékű katonai szállítmányt küld Ukrajnának

2024. december 3. – 10:57

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai külügyminiszter 725 millió dollár (mintegy 285 milliárd forint) értékű újabb katonai szállítmányt jelentett be hétfőn Ukrajna számára, írja az MTI.

Antony Blinken közleménye szerint a segítséget az amerikai hadsereg készleteiből azonnal hozzáférhetővé teszik, és az az ukrán hadsereg sürgős szükségleteit hivatott kielégíteni Joe Biden elnök szeptemberben tett ígérete alapján.

A csomag tartalmaz többi között Stinger rakétákat, drónokat és drónelhárító eszközöket, valamint mobil indítóállásokban (HIMARS) használható rakétákat, egyéb tüzérségi eszközöket, gyalogsági aknákat, kis lőfegyvereket hozzájuk való lőszerrel.

A januárban távozó Biden-adminisztráció novemberben jelezte, hogy az amerikai kongresszus által tavasszal megszavazott 61 milliárd dolláros ukrajnai keret még megmaradt részét is teljes mértékben felhasználja Ukrajna megsegítése érdekében.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!