Megteltek a hullaházak, miután egy focimeccs tömegverekedéshez vezetett Guineában
2024. december 2. – 10:27
A helyi média beszámolója szerint több tucat focidrukker, köztük gyerekek is életüket vesztették egy dulakodásban, ami N'Zérékoréban, Dél-Guinea egyik legnagyobb városának stadionjában tört ki egy focimeccsen.
A meccset, amelyen kitört a tömegverekedés, Guinea katonai vezetőjének, Mamadi Doumbouyának a tiszteletére rendezték. Az áldozatok pontos száma nem ismert egyelőre, de kórházi illetékesek az AFP-nek azt mondták, hogy a halálos áldozatok száma a százat is elérheti. A külföldi források is azt írják, hogy a verekedést a bíró egyik döntése válthatta ki, amelyben büntetést adott az egyik játékosnak. Ezután a szurkolók berohantak a játéktérre, majd sokan bepánikolva megpróbáltak elmenni onnan.
A média több tucat halottról számolt be, valamint arról is, hogy a biztonsági erők könnygázzal próbálták meg helyreállítani a nyugalmat. A helyszínről készült videók alapján a drukkerek egy része kiabált és tiltakozott a játékvezetők ellen, voltak, akik köveket hajítottak a pályára. Ezután szaladtak a pályára, majd tört ki a pánik. Többen kórházba kerültek, a kórházi folyosók tömve voltak, de a helyi média jelentése szerint a hullaházak is megteltek.
A Nemzeti Szövetség a Változásért és Demokráciáért koalíció kivizsgálást kért amiatt, hogy a meccset a katonai vezető „illegális és nem megfelelő politikai ambícióinak támogatására” rendezték. Guineát a 2021-es puccs óta katonaság vezeti. Doumbouya az elmúlt években több kritikát kapott amiatt, hogy nem tartotta be 2021-es ígéreteit, illetve nem felelt meg az elvárásoknak.
(MTI, France24)