Védője szerint Dominique Pelicot tettei gyerekkori traumáira vezethetők vissza

2024. november 28. – 18:32

Másolás

Vágólapra másolva

Egy gyerekkori trauma miatt meghasadt a személyisége – többek között ezt hozta fel Dominique Pelicot védelmére a férfi ügyvédje a Pelicot-ügy tárgyalásának 53. napján. Béatrice Zavarro az avignoni bíróságon azt mondta, a férfi két személyiséggel él, az egyik elkötelezett családja felé, a másik pedig hajlamos „bizonyos perverzitásra”. Beszédében a védő arra kérte Gisèle Pelicot-t, „tartsa észben ezt az első Dominique-ot... az embert, aki volt, aki mélységesen szerette.”

A Guardian azt írja, Zavarro a szerdai tárgyaláson elismerte, az ördög ügyvédjének szerepét vállalta azzal, hogy Dominique Pelicot-t védi. Ugyanakkor hangsúlyozta, meg van győződve róla, hogy a férfi gyerekkorában elszenvedett traumái miatt tette feleségével azt, amit. Pelicot elmondása szerint kilenc éves korában megerőszakolták a kórházban, 14 évesen pedig szemtanúja volt egy csoportos nemi erőszaknak. Emellett gyerekkorában többször is látta, ahogy apja anyját bántalmazta.

A Pelicot-ügyet az elmúlt évek egyik legnagyobb franciaországi büntetőpereként tartják számon. A vád szerint Dominique Pelicot tíz év alatt legalább hetven idegent hívott meg, hogy erőszakolják meg előzőleg bekábítószerezett feleségét, Gisèle Pelicot-t. A férfi elismerte mindezt, a francia ügyészség pedig a maximálisan kiszabható 20 év börtönbüntetést kérte Pelicot-ra.

A tárgyaláson Dominique Pelicot mellett a vádlottak padján ült az az ötven férfi is, aki részt vett felesége megerőszakolásában. Tettestársainak többsége korábban szintén elismerte a bántalmazást, de tagadták, hogy nemi erőszak történt, mondván, azt hitték, hogy valamilyen szerepjátékban vesznek részt, többen pedig azt állították, hogy a férfi őket is bedrogozta.

Zavarro érvelése szerint a Dominique Pelicot-val kapcsolatba lépő férfiak pontosan tudták, mi történik és tagadta, hogy Pelicot „manipulatív, erőszakos vagy fenyegető” lett volna velük szemben.

Gisèle Pelicot nemzetközi feminista ikonná vált, miután ügye napvilágra kerülésekor maga is kilépett a nyilvánosság elé, ezzel pedig lehetővé tette a bírósági eljárás nyilvános megtartását, valamint azt, hogy a szélesebb közvélemény is megismerhesse a férje által szervezett erőszakcselekményekről készült videókat. Mint mondta, reméli, hogy a per megváltoztatja a társadalom macsó hozzáállását a nők szexuális zaklatásához.

A per hatására múlt héten tízezrek tüntettek Franciaországban a nők elleni erőszak ellen. A tárgyalás várhatóan december 20-ig folytatódik, amikor is a francia bírói testület ítéletet hirdet. Az ügyről eddig megjelent korábbi cikkeinket ide kattintva olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!