Tulajdonképpen miért szavazhat most Trump, ha korábban elítélte a bíróság?

2024. november 5. – 15:23

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trumpot pár hónappal ezelőtt 34 vádpontban bűnösnek ítélte a New York-i bíróság okirat-hamisítás miatt, és érdekes kérdés, hogy ennek ellenére miért jogosult most szavazni (saját magára, nyilván). Az amerikai jog is ismeri a „közügyektől való eltiltás” fogalmát, de ezt minden állam kicsit másképp alkalmazza.

Trump Floridában él, és ott is szavaz, a floridai törvények pedig kivételt tesznek az elítéltek szavazástól eltiltása alól, ha az illetőt nem Florida, hanem egy másik állam bírósága meszelte el. Pontosabban ilyenkor az ítéletet hozó bíróság államának engedik át a szavazásra jogosultság megvonását. New York államban pedig egy 2021-es törvény kimondja, hogy ha valakit elítéltek, de nincs börtönben, akkor szavazhat. (CNN)

Donald Trump volt elnök és ügyvédje távoznak a bíróságról New Yorkban, miután a volt elnököt 34 vádpontban bűnösnek találták 2024. május 30-án – Fotó: Mark Peterson – Pool / Getty Images
Donald Trump volt elnök és ügyvédje távoznak a bíróságról New Yorkban, miután a volt elnököt 34 vádpontban bűnösnek találták 2024. május 30-án – Fotó: Mark Peterson – Pool / Getty Images

Kedvenceink
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!