Az American Airlines egy olyan rendszert tesztel, ami hangosan rászól a sort kikerülőkre

2024. október 26. – 23:57

Másolás

Vágólapra másolva

Az American Airlines egy új technológiát tesztel az Egyesült Államok három repülőterén. A beszállási folyamat közben alkalmazott rendszer célja, hogy csökkentse a sorban előre tolakodni próbáló utasok számát – írja az AP News.

A technológia, amit egy új-mexikói, egy arizonai és egy virginiai repülőtéren tesztelnek hangjelzéssel figyelmeztet, ha egy utas a neki kijelölt csoport előtt próbálja beolvasni a jegyét. Az új rendszer célja, hogy az ügyfelek gördülékenyen élvezhessék az elsőbbségi beszállás előnyeit, és javítsa a beszállás élményét – közölte az American Airlines az AP-vel.

Az amerikai légitársaságok egy részénél, így például az American Airlines-nál sem lehet egyszerre felszállni a repülőgépre. Megvásárolt jegytípus és egyéb tagságok szerint létrehozott csoportok vannak, az American például kilenc ilyet különböztet meg a beszállásnál. Elsőbbségi beszállás például a Budapestre közlekedő fapadosoknál is létezik, de ők csak két csoportot különböztetnek meg.

Az American Airlines szerint a jelzés után rendszer udvariasan figyelmezteti majd az utast, hogy egyelőre nem tudja beolvasni a jegyét. Ezután pedig megkéri, hogy álljon vissza a sorba, és várjon, ameddig nem szólítják az ő beszállási csoportját. Előfordulhat, hogy az utasnak jogosultsága van soron kívüli beszállásra, ebben az esetben a rendszer felülbírálja a figyelmeztetést és elfogadja a beszállókártyát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!