A keddi sztrájk miatt az összes induló járatot törlik a brüsszeli Charleroi repülőtéren

2024. október 21. – 18:44

Másolás

Vágólapra másolva

A biztonsági személyzet sztrájkja miatt az összes induló járatot törlik kedden a brüsszeli Charleroi repülőtéren – írja az MTI a belga hírügynökség hétfői bejelentése alapján. A törlés 89 járatot, azaz közel 16 ezer utast érint: ők eldönthetik, hogy másik időpontra foglalnak helyet vagy visszakérik a jegy árát.

Az ország második legforgalmasabb repülőtere azzal indokolta a járatok törlését, hogy a munkabeszüntetés miatt nem tudják elvégezni a szükséges biztonsági ellenőrzéseket. Hozzátették, bár a törlés az érkező járatokat nem érinti, az aznap érkezőknek érdemes egyeztetni a légitársaságokkal, mert elképzelhető, hogy egyes járatokat átirányítanak.

Frissítés: Cikkünk megjelenését követően a Budapest Airport válaszolt megkeresésünkre. Azt írják, egyelőre nem kaptak információt járattörlésről, kedden egy járatpár közlekedik Charleroi és Budapest között. Hozzátették, az utasok járattörlés esetén közvetlenül a légitársaságot keressék.

A Charleroi-n – ahogy Belgium másik nagy repülőterén, a zaventemin is – már október elsején is beszüntették a munkát, a biztonsági személyzet akciójához akkor más dolgozók, köztük a takarítók is csatlakoztak. A sztrájkkal fel akarták hívni a figyelmet az „alapvető fontosságú munkát végző” alkalmazottak munkakörülményeire a higiéniai, biztonsági és vendéglátóipari ágazatokban. Az új felhívásban a szakszervezetek azt vetették a munkaadók szemére, hogy nem tartják tiszteletben a párbeszédet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!