Száz éve küzd Egyiptom a maláriával, most hivatalosan is felszámolta a betegséget

2024. október 20. – 22:25

Másolás

Vágólapra másolva

Maláriamentesnek minősítette Egyiptomot az Egészségügyi Világszervezet (WHO), „történelmi jelentőségűnek” nevezve a lépést. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a szervezet főigazgatója szerint a malária egyidős az egyiptomi civilizációval, de a betegség a WHO minősítésével párhuzamosan „már a történelem része” lett. Az egyiptomi hatóságok közel száz éve kezdték meg az első erőfeszítéseket a szúnyogok által terjesztett betegség felszámolására, írja a BBC.

A WHO akkor adja ki a tanúsítványt, ha egy ország bizonyítja, hogy az átviteli lánc legalább három egymást követő évben megszakadt, mellette azt is bizonyítania kell, hogy képes megakadályozni az átvitel újbóli létrejöttét. A malária évente legalább 600 ezer embert öl meg, szinte mindegyiküket Afrikában. A maláriamentes minősítés odaítéléséről szóló végső döntést a WHO főigazgatója hozza meg, a Malária Felszámolásával és Tanúsításával foglalkozó független tanácsadó csoport ajánlása alapján.

A WHO vasárnapi közleményében megdicsérte az egyiptomi kormányt és népet, amiért megfékezték az országban az „ősidők óta” jelen lévő betegséget. A közlemény szerint Egyiptom az Egyesült Arab Emírségek és Marokkó után a harmadik ország, amely tanúsítást kapott a régióban. A WHO felhívta a figyelmet arra is, hogy a tanúsítás csak „egy új szakasz kezdete”, és felszólította Egyiptomot, hogy legyen készenlétben maláriamentes státuszának megőrzése érdekében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!