500 lakót kellett evakuálni a kaliforniai Oaklandből az erdőtűz miatt

2024. október 19. – 12:50

500 lakót kellett evakuálni a kaliforniai Oaklandből az erdőtűz miatt
Oaklandi tűzoltók próbálják megfékezni az erdőtüzet Kaliforniában 2024. október 18-án – Fotó: Reuters / Oakland Fire Departement

Másolás

Vágólapra másolva

Két ház is lángokban állt egy pénteken kialakuló, a szél miatt gyorsan terjedő erdőtűz miatt a kaliforniai Oakland városában – írja az AP. A tűz miatt több ház is megrongálódott, és a becslések szerint 500 embert kellett evakuálni.

A helyi hatóságokhoz délután fél kettő magasságában futott be egy hívás, miszerint a város dombos, erdős területén tűz keletkezett az egyik ház előtt. Az okot, hogy miért keletkezett a tűz, még nem lehet tudni. Az információk szerint a füstöt 3-5 kilométeres távolságból is lehetett látni.

A helyszínre kiérkező több mint száz tűzoltónak végül sikerült megfékezni a tüzet. Egyelőre nem érkezett hivatalos információ arról, hogy az incidensnek vannak-e halálos áldozatai vagy súlyos sérültjei. A tűz miatt több közeli főutat, mellékutcákat is le kellett zárni, a terelések miatt kisebb káosz alakult ki az utakon.

Michael Hunt, a tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy az egyik oaklandi ház mondhatni a tűz martaléka lett, viszont egy másikban valamivel kisebb károk keletkeztek. Hunt hozzátette, hogy kevesebb mint 10 otthonban keletkezett kár a füst és a víz miatt, viszont több száz otthon szerkezete válhatott instabillá az incidens miatt.

A hatóságok szombat estig az egész állam területére figyelmeztetést adtak ki, egy kaliforniai közműszolgáltató, a Pacific Gas and Electric az állam északi és középső részén 19 megyében kapcsolta ki az áramot, mivel az úgynevezett „diablo szél” – amely ősszel a forró, száraz széllökéseiről híres – megnövelte az erdőtüzek veszélyét. Így körülbelül 16 000 ember maradt áram nélkül pénteken.

Szintén vörös riasztást adtak ki a Dél-Kalifornia egyes részein is, miután a Los Angeles-i megyei tűzoltóságot egy bozóttűzhez riasztották a Rolling Heights térségében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!