880 millió dollárt fordít szexuális visszaélésekről szóló ügyeinek rendezésére a Los Angeles-i érsekség

2024. október 17. – 07:59

Másolás

Vágólapra másolva

A Los Angeles-i római katolikus érsekség beleegyezett abba, hogy 880 millió dollárt (azaz több mint 325 milliárd forintot) fizessen 1353 embernek, akik azt állítják, hogy gyermekkorukban szexuálisan zaklatta őket az érsekség valamely tagja – írja a Reuters. Az amerikai egyház még soha nem fordított ekkora összeget szexuális visszaélésről szóló ügyek rendezésére.

Az érsekség azután került a figyelembe középpontjába, miután Kaliforniában életbe lépett egy törvény, miszerint bíróságra lehet vinni olyan a múltban történt szexuális bántalmazásról szóló ügyeket, amelyek érintettjei a történtekkor még kiskorúak voltak.

A törvény miatt több katolikus szervezetnek, például a San Franciscó-i, San Diegó-i, oaklandi érsekségnek is csődöt kellett jelenteni azért, hogy fedezni tudják az áldozatok követeléseit.

A Los Angeles-i egyháznak sikerült ezt elkerülnie, Jose H. Gomez érsek azt mondta, az érsekség képes rendezni a felperesek anyagi igényeit a tartalékaiból, befektetéseiből, kölcsönökből, valamint hozzájárulásokból, amiket olyan egyházak ajánlottak fel, amelyek tagjait szintén szexuális bántalmazással vádolják. Gomez szerint az ügy nem fogja befolyásolni az érsekség küldetését, ami a szegények és kiszolgáltatottak segítése.

Az érsekség ügyvédei és a felperesek jogi képviselői szerdán közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben megköszönték az áldozatoknak, hogy megosztották a velük történteket, valamint biztosították a közösségüket arról, hogy az érsekségben soha többet nem történhet szexuális bűncselekmény.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!