Több mint százan meghaltak, miután felrobbant egy tartálykocsi Nigériában

2024. október 16. – 14:45

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint százan meghaltak és ötvenen megsebesültek, miután egy tartálykocsi felrobbant kedd éjfél körül, Nigéria északi részén – írja az AP a helyi rendőrség szerdai tájékoztatása alapján.

A baleset Jigawa állam Majia településén történt, miután a tartálykocsi összeütközött egy másik járművel: a tartályából elkezdett folyni az üzemanyag, amelyet sok környékbeli össze akart gyűjteni, de az üzemanyag belobbant és bekövetkezett a robbanás. A rendőrök megpróbálták megakadályozni az oda özönlött embereket abban, hogy a helyszín közelébe menjenek, de nem győztek a túlerővel.

Az állam katasztrófavédelmének vezetője az AP-vel közölte, 97 ember még a helyszínen, nyolc másik pedig a kórházban halt meg. A város lakói szerda reggel gyászoltak és tömeges temetést tartottak az áldozatok emlékére.

Nigériában, Afrika legnépesebb országában gyakoriak a balesetek a járművek és az infrastruktúra rossz állapota miatt, és különösen sok baleset ér tartálykocsikat: az MTI azt írja, a hatóságok 2020-ban 1531 ilyen balesetet regisztráltak, és ezekben 535 ember halt meg. Az ilyen típusú balesetek a jelentős mennyiségű üzemanyag elszivárgása miatt környezeti károkat is okoznak. Az ország déli részén lévő olajkutak közelében rendszeresen történnek halálos kimenetelű robbanások, különösen az illegális szivattyúzás miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!