Az oroszok állítólag kivégeztek kilenc ukrán hadifoglyot Kurszkban

2024. október 13. – 14:43

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz erők kilenc ukrán hadifoglyot lőttek le Kurszkban a DeepState nevű katonai elemzőcsapat szerint. A hírt műholdas képek, illetve Dmitro Lubinec ukrán emberjogi biztos is megerősítette.

Az előrenyomuló ukrán erőket pár napja fogták el, miután lőszerhiány miatt megadták magukat a Zelenyi Shlyakh nevű orosz falu közelében. Az oroszok ezután elfogták és kivégezték őket. Lubinec szerint „az ilyen akciók súlyosan sértik a hadifoglyokkal való bánásmódra vonatkozó genfi egyezményt”. Ukrajna ezért levelet írt a Nemzetközi Vöröskeresztnek és az ENSZ-nek, hogy az esetet orosz bűncselekményként jelentsék.

Ez történt még a háborúban

  • Volodomir Zelenszkij ukrán elnök arról számolt be, hogy Oroszország hét nap alatt mintegy 900 irányított bombát dobott le Ukrajnára. Emellett 40 rakétát és 400 drónt indítottak Ukrajna felé az elnök információi szerint. „Fáradhatatlanul dolgozunk azon, hogy Ukrajnának megfelelő eszközei legyenek az orosz terrorra válaszul” – kommentálta az elnök.
  • Szintén az ukrán elnök beszélt arról is a hétvégén, hogy az orosz erők megpróbálták kiszorítani az ukránokat az orosz kurszki régióból, de „a kijevi erők tartják a kijelölt vonalat”.
  • A Bild szerint Németország azt fontolgatja, hogy nem küld több fegyvert Ukrajnának, sem tankot, sem egyéb hadieszközt. A laphoz eljutott belső dokumentumok szerint „a német védelmi minisztérium nem gondolja, hogy Ukrajna képes a közeljövőben ellenoffenzívát indítani területei felszabadítására”. A dokumentum kitér arra is, hogy Olaf Scholz állítólag nem fogadta lelkesen Zelenszkij „győzelmi tervét”, de „nem mondott egyértelmű nemet se”.

(Unian, Ukrainski Pravda, Bild

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!