Donald Trump azt mondta, járt már Gázában, de erről semmilyen feljegyzés nincs

2024. október 8. – 07:18

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump egy rádióinterjúban arra célzott, hogy a múltban járt a háború sújtotta Gázában, csak erről nem készült feljegyzés – írja a The New York Times. Amikor azt kérték, ezt pontosítsa, a kampánytanácsadója azzal próbálta menteni a helyzetet, hogy Gáza Izrael része, és Trump már járt Izraelben.

Mindez Hugh Hewitt hétfői műsorában hangzott el, azaz éppen a Hamász által elkövetett október 7-i terrortámadások évfordulóján.

A probléma csak az, hogy a Gázai övezet nem Izrael, hanem Palesztina része. Izrael 1967-től 2005-ig megszállta a területet, aztán 2007-ben a Hamász vonta irányítása alá. Ezután Izrael és Egyiptom blokádot vezetett be, amely korlátozta a területre való bejutást.

Hivatalos feljegyzés sincs arról, hogy Trump valaha járt volna Gázában. Trump 2017-ben elnökként Izraelbe utazott – de ahogy írtuk, ez ugye nem azt jelenti, hogy Gázában is járt volna.

A volt amerikai elnök többször tett már merész kijelentéseket a közel-keleti háborúval összefüggésben. A napokban például arról beszélt, hogy szerinte Izraelnek csapást kéne mérnie az iráni nukleáris létesítményekre. Korábban azt mondta, hogy a harmadik világháború is eljöhet, ha nem ő nyeri az elnökválasztást.

De arról is beszélt, hogy érthetetlen, „hogyan szavazhatnak a zsidók Harrisra”, tekintettel arra, ahogyan a gázai háborúról nyilatkozott, felróva Izraelnek, hogy a konfliktusnak Gázában túl sok civil áldozata van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!