Hat nappal hivatalba lépése után meggyilkoltak egy mexikói polgármestert

2024. október 7. – 08:16

Hat nappal hivatalba lépése után meggyilkoltak egy mexikói polgármestert
Rendőrök a gyilkosság helyszínén Chilpancingóban – Fotó: Oscar Guerrero / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Meggyilkoltak egy polgármestert a mexikói Guerrero szövetségi államban vasárnap, írja az MTI. Alejandro Arcost mindössze hat nappal azután ölték meg, hogy hivatalba lépett a délnyugat-mexikói Chilpancingo város polgármestereként.

A régió kormányzója, Evelyn Saldago a közösségi médiában közzétett nyilatkozatában megerősítette a gyilkosság hírét, és azt írta, a polgármester elvesztését egész Guerrero gyászolja, az eset felháborodással tölti el a helybelieket.

A hivatalos megerősítés azután született, hogy a WhatsApp üzenetküldő alkalmazáson olyan fotók keringtek, amelyeken egy levágott fej látható egy kisteherautó tetején, és úgy tűnt, hogy az Arcosé lehet. A Reuters brit hírügynökség nem tudta független forrásból ellenőrizni a fotók hitelességét.

Arcos halála mindössze három nappal azután történt, hogy az új városi önkormányzat titkárát, Francisco Tapiát agyonlőtték.

„Fiatal és becsületes tisztviselők voltak, akik a közösségük fejlődésére törekedtek” – írta Alejandro Moreno szenátor a közösségi médiában. Moreno, aki a mexikói PRI politikai párt vezetője, felszólította a szövetségi főügyészséget, hogy vezesse le a nyomozást Arcos és Tapia meggyilkolásának ügyében, tekintettel „a Guerreróban uralkodó kormányozhatatlan helyzetre”. Guerrero állam a drogkartellek tevékenysége által leginkább sújtott területek közé tartozik Mexikóban, a régióban tavaly mintegy 1890 gyilkosságot jegyeztek fel.

A június 2-i mexikói választások előtt legalább hat közhivatalra pályázó jelöltet öltek meg az államban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!