Őrizetbe vették a Svédországba tartó komp fedélzetén késsel fenyegetőző férfit

2024. október 7. – 10:47

Másolás

Vágólapra másolva

A lengyel rendőrség őrizetbe vette és orvosi kivizsgálásra vitte vasárnap este azt a késsel felfegyverkezett lengyel férfit, aki a balti-tengeri Swinoujscie kikötőjében több mint 24 órán át akadályozta a Svédországba közlekedő komp indulását, írja az MTI.

A férfi a rendőrség szerint feltehetőleg a svédországi Trelleborgból érkezett Swinoujsciébe szombat este, a komp fedélzetén, a magasban rögzített, nehezen megközelíthető mentőcsónakba mászott fel, és nem volt hajlandó kiszállni onnan. Azt egyelőre nem tudni, hogy miért csinálta ezt. Vasárnap este a rendőrségi tárgyalóknak sikerült rábeszélniük, hogy szálljon ki a csónakból, ezután őrizetbe vették.

Jelenleg orvosi vizsgálat alatt áll – közölte az RMF FM rádióval Miroslawa Rudzinska rendőrségi szóvivő. A média vasárnap arról számolt be, hogy a férfi pszichés zavarokkal küzd, és kést tart magánál. Az RMF FM szerint nem fenyegetőzött a késsel.

A komp, amelyen a férfi tartózkodott, vasárnap hajnalban indult volna Swinoujsciéből Trelleborgba. A menetrend szerinti járatra várakozó több száz utast végül egy másik, vasárnap délután induló kompra irányították át.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!