Pápaválasztó bíboros lesz Német László belgrádi érsek

2024. október 6. – 15:29

Másolás

Vágólapra másolva

Ferenc pápa október hatodikán jelentette be, hogy 21 személlyel bővíti a bíborosi kollégiumot – írta a szemlelek.hu.

Két magyar vonatkozású szereplője van a névsornak. Az első helyen Angelo Acerbi szerepel, aki korábban Magyarország apostoli nunciusa volt, és aki jövőre száz éves lesz, szimbolikus jelentőségű, hogy rajta van a listán.

A 68 éves Német László kifejezetten fiatalos bíboros lesz, és gyakorlati lehetősége van annak, hogy ott legyen a következő konklávén, ahol majd Ferenc pápa utódját megválasztják.

A szemlelek.hu információi szerint Németet teljesen váratlanul, meglepetésként érte a pápa bejelentése.

Német a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a szinodalitásról szóló szinódus tagja. Emellett a megujul.hu honlap nagykövete. Német emlékeztetett arra, hogy a honlap „azért jött létre, hogy a Ferenc pápa által kezdeményezett világméretű párbeszédnek, egymás meghallgatásának hasznos eszköze legyen, és hírt adjon mindarról a sok lelki kincsről, ami beszélgetéseink, válaszkeresésünk során felszínre kerül. Ebből az együtthaladásból senki nincs kizárva: bárki hozzátehet, rákérdezhet, javasolhat.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!