Folytatják az egy kilométer magasságúra tervezett felhőkarcoló építését Szaúd-Arábiában

2024. október 6. – 09:05

Másolás

Vágólapra másolva

A szaúd-arábiai, egy kilométer magasságúra tervezett Dzsidda-torony építése – amely elkészülte után a világ legmagasabb felhőkarcolója lesz –, csaknem hét évvel azután indult újra, hogy egy korrupcióellenes tisztogatás miatt leállt a munka – írja a CNN.

A projekt mögött álló fejlesztő konzorcium, a Jeddah Economic Company (JEC) bejelentette, hogy a torony a terveik szerint 2028-ra készül el. Az 1000 méter magas felhőkarcoló körülbelül egyharmada készült el, amikor 2017-ben Mohammed bin Szalmán trónörökös korrupcióellenes kampánya során több kulcsfigurát őrizetbe vettek. Köztük a trónörökös unokatestvérét is, akit 2014-ben Orbán Viktor is kitüntetett.

A munkálatok a letartóztatások után is folytatódtak, de 2018 elején teljesen leálltak. A tisztogatások és a Covid-járvány miatt egyre bizonytalanabbá vált a projekt folytatása, de végig azt ígérte a vállalkozó, hogy befejezik majd az építkezést. Az e heti ünnepségen részt vett a korábban őrizetbe vett tisztviselők egyike, Al-Valíd bin Talál szaúdi herceg is, aki a projekt egyik fő támogatójának, a Kingdom Holding Company-nak az elnöke. A trónörökös unokatestvére közel három hónappal letartóztatása után szabadult is.

A 444 azt írja, hogy Al-Valíd bin Talál egy évvel az építkezés 2013-as megkezdése után Magyarországon járt. A herceget Orbán Viktor a Parlamentben fogadta és a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adott neki. „A kitüntetést azért adja a magyar állam, mert nagyra tartja azt a tevékenységet, amellyel a herceg túllép az üzlet hagyományos keretein” - indokolták ekkor a kitüntetést.

A korábban Kingdom Tower néven ismert felhőkarcolót 2013-ban kezdték építeni, eredetileg 2020-ra kellett volna elkészülnie. Az épület több mint 100 méterrel lesz magasabb a Burdzs Kalifánál, amely 828 méterével jelenleg a világ legmagasabbja. A Vörös-tengerre néző felhőkarcoló Szaúd-Arábia kereskedelmi központjában, Dzsiddában épül, várhatóan irodákat, kiskereskedelmi központokat és lakóterületeket is tartalmaz majd. Az eredeti, 2011-ben bemutatott tervekben szálloda, bevásárlóközpont és a világ legmagasabb kilátóterasza is szerepelt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!