A Pentagonban találkozik szerdán az izraeli és az amerikai védelmi miniszter

2024. október 6. – 19:23

Másolás

Vágólapra másolva

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a Pentagonban találkozik majd szerdán Joáv Galant izraeli védelmi miniszterrel. A miniszterek a Pentagon közlése szerint „megvitatják majd a közel-keleti fejleményeket”. Galant harmadjára látogat Amerikába azóta, hogy kitört a háború egy évvel ezelőtt.

Az izraeli védelmi miniszter várhatóan találkozik majd más magas rangú képviselőkkel is a Biden-adminisztrációból. Kamala Harris amerikai alelnök, a demokraták elnökjelöltje vasárnap arról beszélt, hogy támogatja az Izraelnek nyújtott biztonsági támogatásokat, ugyanakkor hozzátette: a Biden-kormányzat továbbra is nyomást fog gyakorolni Jeruzsálemre annak érdekében, hogy befejezzék a harcokat.

Harris a CBS-nek adott interjújában beszélt arról is, hogy „amikor olyan fenyegetésekről beszélünk, mint amit a Hamász, a Hezbollah és Irán jelent, akkor meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy Izrael megvédhesse magát”. Hozzátette, ugyanakkor fontosnak tartják a humanitárius segélyek és a háború befejezésének szükségességét hangsúlyozni Izrael számára.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!