Az iráni ajatollah azt ígérte Irán nem fog habozni Izrael „vámpír rezsimjével” szemben

2024. október 4. – 11:20

Másolás

Vágólapra másolva

Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah pénteken imát mondott a teheráni Grand Mosalla mecsetben. Ez közel öt év óta az első alkalom, hogy ő vezeti a szertartást.

Beszédében, amelyet részben perzsa nyelven mondott el, a világ muszlimjainak egységét hangsúlyozta az iszlám szent könyv, a Korán elvei alapján. Azt mondta, Irán ellensége ugyanaz, mint egy palesztin állam, Libanon és más muszlim nemzetek ellensége.

Hamenei emellett dicsérte Irán Izrael elleni támadását, ami szerinte teljesen törvényes volt. Szerinte a támadás „minimális büntetés Izrael számára az elképesztő bűneik után”.

Izraelt vámpír rezsimnek, az Egyesült Államokat pedig megvadult kutyának nevezte.

Szerinte az iráni Iszlám Köztársaság „bármilyen kapcsolódó kötelezettséget teljesít” Izraellel szemben. Kétszer is hangsúlyozza, hogy Irán nem fog habozni és halogatni, amikor Izraelről van szó.

Fotó: Khamenei.ir / AFP
Fotó: Khamenei.ir / AFP

Hamenei utoljára azután mondott pénteki imát, hogy az Egyesült Államok 2020-ban meggyilkolta a Forradalmi Gárda tábornokát, Kassem Szulejmanit. Ezt megelőzően utoljára 2012-ben állt a tömeg elé.

Hamenei beszédére több ezren gyűltek össze. A hívek közül többen olyan iráni vezetők portréit hordják magukkal, akik Izrael és az Egyesül Államok ellen küzdöttek.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!