El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Dél-Korea katonai repülőkkel evakuálja állampolgárait a Közel-Keletről

2024. október 2. – 07:58

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

A dél-koreai elnök elrendelte katonai repülőgépek azonnali bevetését, hogy evakuálják állampolgárait Izraelből és a Közel-Kelet más részeiről. Jun Szogjol találkozott nemzetbiztonsági és gazdasági tanácsadóival a közel-keleti konfliktus miatt, és „gyors, de megfontolt” választ kért az ország energiaellátására, kereskedelmére és ellátási láncaira gyakorolt esetleges hatásokra – közölte a hivatala.

Az elnök azt mondta, hogy a térségben élő állampolgárainak biztonsága a legfőbb prioritás, és minden szükséges intézkedést meg kell hozni ennek érdekében. A dél-koreai külügyminisztérium szerdán felszólította Izraelben és Libanonban tartózkodó állampolgárait, hogy ahogy csak tudják, azonnal hagyják el az országot.

A 2023-as kormányzati adatok szerint Izraelben 572 dél-koreai tartózkodott, köztük állandó lakosok és izraeli útlevéllel rendelkezők, Libanonban pedig 214 dél-koreai.

(APNews)

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!