Boris Johnson kommandósokkal akart vakcinákat rabolni Hollandiából a járvány alatt

2024. szeptember 28. – 18:14

Másolás

Vágólapra másolva

Boris Johnson finoman szólva színes figurája volt a brit politikai életnek, amire ő maga is rájátszott szándékoltan kócos frizurájával és megtervezetten botrányos kijelentéseivel. És bár a brit politikából lényegében kibukott, a volt miniszterelnök most ismét vad sztorijaival tartja majd lázban a brit nyilvánosságot, ugyanis hamarosan megjelenik Unleashed, vagyis „Elszabadult” című könyve, amiből részletek jelentek meg a jobboldali Daily Mailben.

A legmeredekebb részek arról szólnak, hogy Johnson állítása szerint a koronavírus-járvány alatt azt mérlegelte, hogy brit kommandósokkal megszálljon egy vakcinaraktárat Hollandiában.

Mint írja, az EU és a brit kormány között egy ideig vita volt az AstraZeneca-vakcinák exportja körül, így egy nagy adag oltás, ami Johnson szerint a briteket illette, a hollandiai Leidenben állt egy raktárban. Johnsont pedig annyira frusztrálta az EU-val folytatott vita, hogy megkérdezte a brit hadsereg vezetőit, nem lehetne-e egy katonai akció keretében megszerezni azokat.

Katonai vezetők azt mondták neki, hogy az akció mindenképpen kivitelezhető, felfújható gumicsónakok kellenek hozzá, és egy csapat kommandós, akik a holland csatornákon végighajózva behatolnak a raktárba „túszul ejtik” a vakcinákat, majd elhozzák azokat onnan. A baj csak az, hogy akármilyen felkészült is a kommandó, nagyon nagy a lebukás kockázata, úgyhogy jobb, ha a brit kormány előre felkészül, mivel fogja megmagyarázni, miért szállt meg egy másik NATO-tagállamot. Johnson könyvében azt írja, bár ezt senki nem mondta ki, érezte, hogy a megkérdezett katonai vezetők teljes őrültségnek tartják az ötletet, és be kellett látnia, hogy igazuk van.

A megjelent részletekben Johnson arról a karanténszabályokat megszegő buliról is beszél, amit a születésnapja alkalmából a járvány csúcspontján tartottak a miniszterelnöki rezidencián, és ami miatt végül is le kellett mondania a kormányfői posztról. A bukott politikus könyvében tagadja, hogy tudták volna, hogy a zárt körű bulival megszegték volna a brit kormány által meghatározott karanténszabályokat. Azt is tagadja, hogy a buliban, amit „az ünnepségek történetének legsilányabb eseményének” aposztrofált, énekelt, táncolt vagy tortát evett volna. De lássuk be, mindez sokkal kevésbé izgalmas, mint egy szövetséges ország megszállását mérlegelni. (Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!