Klímakutatók szerint sosem volt még olyan erős vihar Közép-Európában, mint amilyen a Boris volt

2024. szeptember 26. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

A klímaváltozással összefüggő szélsőséges időjárási eseményeket tanulmányozó World Weather Attribution (WWA) nemzetközi tudóscsoport jelentésében megállapította, hogy a négynapos esőzéssel járó, Magyarországot és a környező országokat is elérő Boris vihar volt a valaha mért legerősebb Közép-Európában – írja az MTI.

A WWA vizsgálatában arra jutott, hogy a klímaváltozás miatt kétszer nagyobb valószínűséggel fordulhatnak elő olyan felhőszakadások, mint amilyenek a szeptemberben pusztító árvizeket okoztak Közép-Európában. A WWA arra szólította fel a politikai döntéshozókat, hogy tegyenek lépéseket a globális felmelegedés megállítására.

Az elmúlt két évtized legsúlyosabb közép-európai áradásai 24 halálos áldozatot követeltek, jelentős anyagi károkat okoztak, épületek és hidak rongálódtak meg, a helyreállítás pedig több milliárd dollárt emészthet fel. A jelentés szerzőinek megállapítása szerint az ilyen felhőszakadások valószínűsége legalább kétszeresére nőtt, és erejük hét százalékkal hevesebb lett.

Joyce Kimutai, az Imperial College London Grantham Intézetének kutatója, a tanulmány társszerzője kiemelte, hogy az áradások ismét rávilágítanak a fosszilis tüzelőanyagok okozta felmelegedés pusztító hatásaira.

„Amíg az olajat, a gázt és a szenet nem váltják fel megújuló energiával, addig a Borishoz hasonló viharok még hevesebb esőzéseket és gazdasági károkkal járó áradásokat fognak okozni” – fűzte hozzá.

A jelentés szerint ilyen vihar várhatóan átlagosan 100-300 évente egyszer fordulhat elő a mai éghajlati viszonyok között, az iparosodás előtti szinthez képest 1,3 Celsius-fokos felmelegedésnél.

Azonban ha az iparosodás előtti szinthez képest a felmelegedés eléri a 2 Celsius-fokot, ami várhatóan a 2050-es években következik be, az ilyen viharok legalább 5 százalékkal több esővel fognak érkezni, és a mostaninál 50 százalékkal gyakrabban fordulnak majd elő – írták a tanulmány szerzői.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!