Ételben talált egér miatt kellett kényszerleszállást végrehajtania a Scandinavian Airlinesnak

2024. szeptember 21. – 20:51

Másolás

Vágólapra másolva

Kényszerleszállást kellett végrehajtania a Scandinavian Airlines egyik gépének, miután az egyik utas élő egeret talált a vásárolt ételében, írja a BBC. A repülőgép Oslóból Malagába tartott, és Koppenhágában szakította meg az útját. A járat utasait később egy másik repülőgéppel szállították tovább Málagába.

Bár túlzásnak tűnhet az intézkedés, az egerek biztonsági kockázatot jelentenek: a rágcsálók átrághatják az elektromos vezetékeket a repülőgépen. Bár ez rendkívül ritkán fordul elő, a légitársaságoknak van az ilyen esetekre külön eljárásrendjük.

A Scandinavian Airlines most felülvizsgálja az esetet, és a beszállítókat is megvizsgálja, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő a fedélzeten.

A BBC-nek nyilatkozó szemtanú, Jarle Borrestad azt mondta: az egér a mellette ülő nő ételéből ugrott ki, az utasok nyugodtak maradtak, nem stresszeltek az eseten. A kitérő csak néhány órával növelte meg az utazási időt.

Egy héten belül ez a második rágcsálókkal kapcsolatos utazási incidens: egy dél-angliai vonatot a múlt héten le kellett állítani, mert két mókus felszállt egy kocsira, és egyikük nem volt hajlandó leszállni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!