Nem telegramozhatnak többé az ukrán katonák

2024. szeptember 20. – 16:58

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán kiberbiztonsági koordinációs központ úgy döntött, hogy korlátozza a Telegram üzenetküldő platform használatát a kormányzati szerveknél, katonai alakulatoknál és a kiemelt fontosságú infrastrukturális létesítményekben – közölte az ukrán Nemzetbiztonsági és védelmi Tanács (RNBO) sajtószolgálata alapján az MTI.

„A fenyegetések minimalizálása érdekében az a döntés született, hogy megtiltják a Telegram telepítését és használatát a szolgálati elektronikai eszközökön a kormányzati alkalmazottaknak, a katonáknak, a biztonsági és védelmi szektorban, valamint a kiemelt jelentőségű infrastruktúrát üzemeltető vállalatoknál dolgozóknak hivatalos eszközein” – olvasható a közleményben. Az RNBO kiemelte, hogy ez alól csak azok a személyek képeznek kivételt, akiknek a Telegram használata hivatalos feladataik részét képezi.

Kirilo Budanov, a katonai hírszerzés vezetője a közlemény szerint megalapozott bizonyítékokat szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy az orosz titkosszolgálatok hozzáférhetnek a Telegram-felhasználók személyes levelezéséhez – még a törölt üzenetekhez is –, valamint személyes adataikhoz. Hangsúlyozta, hogy mindig is a szólásszabadság mellett állt, de a Telegram megbízhatóságával kapcsolatban felvetődött kérdéseknek nincs közük a szólásszabadsághoz, hanem ez nemzetbiztonsági probléma.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a vezérkar részéről hozzáfűzték, hogy a Telegramot az ellenség aktívan használja kibertámadásokra, adathalászatra és rosszindulatú programok terjesztésére, a felhasználók földrajzi helyének meghatározására, rakétacsapások célpontjainak korrigálására és hasonlókra.

Ebben a cikkünkben arról írtunk, hogy az orosz–ukrán háborúban az üzenetküldő appok is óriási szerepet játszanak, információs harc megy azért is, melyiket töltsék le az ukrajnai mobilokra.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!